Már 23630 aktuális ingatlan található adatbázisunkban!

Alkotmányellenes ingatlanadó

Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a vagyonadó ingatlanokra vonatkozó részét, mondván, a szabályok sértik a jogbiztonságot. A határozat szerint a vagyonadó több passzusa, az autókra, a vízi- és légi járművekre kivetett adó kiállta az alkotmányossági próbát. Az Alkotmánybíróság döntése 50 milliárd forinttal rövidítheti meg a költségvetést.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló kormányrendelet is alkotmányellenes, ezért azt visszamenőleges hatállyal megsemmisítette. Ez a gyakorlatban a szintén sokat támadott ingatlan-kalkulátort érinti, amely azonban az adónem eltörlésével amúgy is értelmét veszítette.

Az Otthon Centrum értékesítési tapasztalatai szerint a keresletet eddig nem befolyásolta érdemben a vagyonadó bevezetésének híre, így annak eltörlése sem lesz látványos pozitív hatással az ingatlanpiacra. Komoly aggodalmat a beruházóknak jelentett, hiszen nekik ki kellett volna fizetniük a rajtuk maradt 30 milliónál drágább lakások után az adót, így nyilván nagy kényszerben lettek volna, hogy mielőbb értékesítsék azokat. Attól azonban a vevőknek nem kell tartaniuk, hogy a döntéssel csökkenne alkupozíciójuk a fejlesztőkkel szemben.

A befektetési / kiadási céllal vásárlók is fellélegezhetnek. Nekik, egy 30 milliós lakás esetében, akár egyhavi bérleti díjukat is elvitte volna az adó. Az adó előnyeként lehetett volna viszont arra számítani, hogy a hétköznapi lakástulajdonosok az APEH kalkulátor segítségével pontosabb képet kaphatnak lakásuk értékéről, ez pedig az ingatlanosoknak is üdvös lett volna, hiszen manapság a forgalom visszaesésében jelentős szerepe van a tulajdonosok által túlárazott lakásoknak.

Gyorskeresés
Gyorskeresés: A szolgáltatás használatával másodpercek alatt megtalálhatja az önt érdeklő ingatlanokat az adatbázis hosszas vizsgálata nélkül.
Ingatlaniroda kereső
Ingatlaniroda kereső Találja meg az önhöz legközelebbi irodánkat, ahol tanácsadóinkkal személyesen egyeztetheti igényeit, kaphat választ kérdéseire.
Superbrands 2008