Már 27860 aktuális ingatlan található adatbázisunkban!

Spanyolországból Budapesten át Bulgáriába Egyre több az egyszemélyes háztartás

2005. november 25.

A megyeszékhelyeken még csak 50-60 százalék, a fővárosban azonban már a 80 százalékot is meghaladja a vállalkozói lakásépítések aránya. A lakásépítésbe 2002 körül sok pénzügyi vállalkozás is belevágott, több-kevesebb sikerrel - hangzott el a Budapest Business Journal ingatlanpiaci konferenciáján.

A magyar lakáspiac jelenleg 4,2 millió - ebből 3,9 millió lakott - lakásból áll. Soóki-Tóth Gábor ingatlanszakértő, az Ecorys Magyarszág Kft. ügyvezetője előadásában hangsúlyozta: figyelemre méltó tendencia, hogy miközben 2001 és 2005 között 1,1 százalékkal csökkent a népesség, az egyszemélyes háztartások száma jelentősen nőtt. Ma már majdnem minden harmadik lakásban, a lakóingatlanok 29 százalékában egyetlen ember él. A fővárosban még nagyobb, 35 százalék az egyszemélyes háztartások aránya és a lakásoknak mindössze 26 százalékában élnek gyerekes családok. Az egyedülállók nagy száma és jelentős aránya is magyarázza, miért olyan keresettek hosszú évek óta a kis lakások. (A másik ok persze a fizető- és hitelfelvevő képesség határa.)

A Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE közös kutatása szerint a magyarok kétharmada elégedett lakáskörülményeivel, a nagyon elégedetlenek hét százalékos arányát elsősorban a családalapítás előtt álló 25-30 évesek alkotják. A lakáspiaci folyamatokra ható jelenség, hogy az első önálló otthont a korábbi 26 év helyett ma már jellemzően 28 éves korukban teremthetik meg maguknak a fiatalok. A piac alakulását meghatározó társadalmi-szociológiai hátteréhez tartozik a gyermekvállalás idejének kitolódása, valamint a válások magas és az újraházasodások alacsony aránya.

A Magyarországon lakást vásárló külföldiek (cégek és magánszemélyek) száma évente mintegy ötezerre tehető. Főként a fővárosban vesznek ingatlant, többségük ír és angol, akik két-három éve Spanyolországból jöttek, és most Bulgáriába tartanak pénzüket befektetni - jelentette ki meg Péter Ágnes, az Otthon Centrum külföldi ügyfeleket kiszolgáló részlegének vezetője. Őket főleg a bolgár síparadicsomok és tengerpart érdekli, ott ugyanis néhány éven belül 30-40 százalékos áremelkedésben bíznak, amit nálunk már nem remélhetnek.

A legkeresettebb típus évek óta az utcai, második emeleti, erkélyes és déli fekvésű lakás. A külföldi vevők kedvelik a régi, különleges hangulatú épületeket is, de a britek jellemzően az új ingatlanokat keresik. A külföldiek egyre gyakrabban vásárolnak interneten vagy telefonon keresztül lakást, sokszor olyanok is, akik még soha sem jártak Magyarországon, és esetleg nem is szándékoznak idejönni, csupán befektetésként vásárolnak. Gyakori, hogy a külföldiek nyugdíjuk kiegészítésére fektetnek ingatlanba, mert a nyugdíjalapok hozamát keveslik. A külföldi befektetők magyarországi megjelenéséhez járul hozzá az is, hogy míg a magas nyugat-európai ingatlanárak mellett 100 ezer euróért már nem lehet kiadható lakást vásárolni, Magyarországon ez megtehető. A külföldiek 80 százaléka új, 20 százaléka használt lakást vásárol. A legkorábban ébredő írek felújítandó, kis lakásokat is megvesznek, a britek és más nyugat-európai, illetve arab országbeli, gazdag befektetők elsősorban új lakásokba fektetnek.

Ingatlanpiac: Hírek, elemzések
Ossza meg másokkal!
Kapcsolat, vélemény
Lakáspiaci Monitor
2014
Archívum
Lakáspiaci Tanácsadó
2013
Archívum
Residential Market Monitor
2014
Archives
youmetry