Már 28002 aktuális ingatlan található adatbázisunkban!

FRANCHISE AZ INGATLANSZAKMÁBAN

2007. január 18.

Bár hazánkban folyamatosan növekszik a lakásmobilitási ráta, a magyar átlag 4 költözés/élet így is jócskán elmarad a Nyugat-Európában jellemző 8-9-től. Míg Európa nyugati részén a közvetítők több mint 70%-kal részesednek az ingatlanforgalomból (az USA-ban pedig több mint 90%-kal!), addig nálunk fokozatos bővülés után mára a piac 40%-ra becsült szeletét fedik le. A fejlődés látványos tehát, de még bőven van benne potenciál.

Tőlünk nyugatra nem jellemző az emberek negatív megítélése és ellenérzése az ingatlanügynökségekkel szemben. A szakma elismertségét a fenti arányszámok mellett jól mutatja, hogy a közvetítők Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a magyar átlagnál magasabb, jellemzően 5 és 10% közötti jutalékért dolgoznak. Az ügyfeleknek - tőlünk eltérően, ahol csak az eladó fizet jutalékot, nyugaton gyakran a vevőknek is - megéri ennyi pénzt kiadni azért, hogy gyorsabban, hatékonyabban, hozzáértő segítséggel és számukra kényelmesen intézzék ingatlanügyeiket. Az ingatlanról az ügynökségek által jóval szélesebb körbe eljuttatott információ kétség kívül elősegíti a minél rövidebb idő alatti üzletkötést - mind a vevőknek, mind pedig az eladóknak.

A közvetítői struktúra változása is egyértelmű. A hazánkénál fejlettebb piaci környezetben a kis irodák fokozatos háttérbe szorulása után mára már a franchise rendszerbe betagozódott irodák bonyolítják a forgalom döntő részét. Itthon még mindig a sok, kis hatásfokkal működő, területileg specializált iroda a tipikus, azonban a profizmust képviselő franchise-rendszerek előretörése már negyedik éve igen látványosan zajlik.

Az ügynökségek alkalmazásának legfőbb oka az ingatlanközvetítők szakértelme, illetve az a kényelmi szempont, hogy mindent elintéznek az ügyfelek helyett. Emellett a megbízhatóság és biztonság is hangsúlyos szerephez jut. Egy, a közelmúltban készített felmérésünk szerint, az egyes cégek közötti választásnál a legfontosabb szempont a cég múltja és referenciái, majd a szolgáltatás ára, a harmadik pedig a cég ismertsége, illetve az iroda közelsége.

A franchise rendszer kialakítása és működtetése abban az esetben ideális üzletpolitikai megoldás, ha fő célként a gyors terjeszkedés jelenik meg, s a hálózatot közepes együttműködési igénnyel jellemezhető, és közepes tőkeigényű önálló egységek alkotják. A tulajdonos, illetve az operatív vezető személye meghatározó jelentőségű, így a közös kockázatvállalás mellett a tulajdonosi szemlélet is megfelelő teret kap.

Hogy mit is jelent a gyakorlatban, ha az Otthon Centrumhoz fordulnak ingatlanügyleteikkel?

Az eladóknak kínált szolgáltatás keretében magasan képzett, s az adott körzetet kitűnően ismerő tanácsadónk az eladásra szánt ingatlanról fotókat és alaprajzot készít, majd az eladóval közösen megállapítja a piaci árat, valamint rögzít minden információt. Ezek után marketing tervet készít az ingatlanról, amely többek között fotós hirdetést, figyelemfelkeltő tábla kihelyezését, színes, fényképes információs szóróanyagot tartalmaz. Mindemellett, egyedülálló szolgáltatásként a cég saját, országosan több százezer példányban terjesztett katalógusában is megjelenhet az ingatlan. A rendszerbe végül bekerült lakásokat, házakat és telkeket az Otthon Centrum minden munkatársa - országosan mintegy 600 fő - kínálja ügyfeleinek.

A vevőknek tehát nem kell a hirdetési újságokból 5-10 szavas apróhirdetéseket hívogatniuk és a döntés előtt akár 30-50 ingatlant megtekinteniük. Tanácsadónk az igények felmérése után kiválasztja a jelenleg mintegy 10 ezer lakást tartalmazó rendszerünkből a megfelelő ingatlanokat, melyeket azután személyesen mutat be. Így vevőink rendkívül kényelmesen, időt és költséget megtakarítva dönthetnek jövőbeli otthonukkal kapcsolatban, ráadásul mindezt díjmentesen.

A hazai piac nyugati mintára alakulása már elkezdődött. Ennek legfontosabb alapja a tranzakciók számának fokozatos növekedése. Ezen belül is, a közvetítői munka elfogadottságával és az ingatlanirodák iránti bizalom erősödésével, a közvetítők részaránya fokozatosan emelkedik, s munkájuk elismeréseképpen - felzárkózva a nyugati szinthez - egyre nagyobb értékesítési jutalékot számíthatnak fel.

A 2007-es év várhatóan a franchise hálózatok közötti viaskodások és összefogások éve lesz; az egyre erősödő szakmai feltételek nagyobb odafigyelést és határozottabb követelményeket hoznak valamennyi szakmában dolgozónak. Ezzel együtt az Otthon Centrumnál is szeretnénk hálózati szinten tovább erősödni, az eddigi együttműködésünket kevesebb, de minőségi és hatékonyabb munkával fejleszteni, és megtartani piacformáló szerepünket. A differenciálódás mellett továbbra is az marad célunk, hogy olyan új, minőségi eszközökkel jelenjünk meg, mellyel elégedett ügyfeleink számát növelhetjük. Mivel a minőségi verseny erősödik majd, várható, hogy egyre nagyobb szerepet kap a külföldi megjelenés is az ingatlanpiacon, ami magabiztosabb fellépést tesz szükségessé a már itt működő hálózatok számára.

Ingatlanpiac: Hírek, elemzések
Ossza meg másokkal!
Kapcsolat, vélemény
Lakáspiaci Monitor
2014
Archívum
Lakáspiaci Tanácsadó
2013
Archívum
Residential Market Monitor
2014
Archives
youmetry