Már 29000 aktuális ingatlan található adatbázisunkban!

Még az idén vegyünk lakást! napi.hu, 2005. július 12.

2005. július 12.

A jövő évtől hatályba lép áfamérséklés már az idén árcsökkentő hatást generál az új építésű lakások piacán, ugyanakkor egy másik kormányzati lépés, a feketemunka elleni intézkedések nyomán melkedhetnek a kivitelezési kötlségek, ez pedig növelheti a lakóingatlakon árát - derül ki az Otthon Centrum elemzéséből, amely szerint az jár jól, aki idén vesz magának új építésű ingatlant.

Ahogy azt korábban megírtuk, bár az általános forgalmi adó kulcsának 5 százalékpontos csökkentése csak 2006. januárjától lép életbe, a mérséklés hatása már korábban érzekelhető lesz a lakáspiacon - derül ki az Otthon Centrum legfrissebb elemzéséből, amely szerint az utóbbi évek tapasztalata szerint az előre bejelentett, tervezett kormányzati intézkedések a keresletet mérséklő, vagy éppen fellendítő hatással vannak a bevezetés előtti hónapokban. A tervezett áfamérséklésből adódó 4 százalékos árcsökkenés miatt a potenciális vásárlók kivárnak, s így az év hátralevő részében várhatóan visszaesik a forgalom. A lépés árcsökkentő hatása az idén megkötött szerződésekre is vonatkozik, ha a lakás 2006-ban adják át. Az áfa-törvény szerint ugyanis a teljesítés időpontja egyrészt a vételárelőleg megfizetése, másrészt pedig a birtokba adás. Tehát az idén fizetett részletre még a 25 százalékos áfa vonatkozik, a jövőre fizetendő törlesztőrészleteket - ha a birtokba adás is 2006. január 1. után történik meg - viszont csak 20 százalékos áfa terheli.

Fejlesztők alkalmazkodnak?

Ennek megfelelően a lakásépítő cégeknek célszerű az idei évre minél kisebb mértékű részlettel (például 10-90 százalékos vagy 20-80 százalkos fizetési konstrukcióban) kínálni a lakásokat, és a bruttó árat már most csökkenteni a jövő évi részletek áfa különbségével. Így az idei évre kalkulált nettó bevételhez hozzá tudnak jutni, de a vevők is jól jrának. A gyorsan reagáló lépő fejlesztők emellett árelőnyhöz juthatnak a többiekkel szemben a túlkínálatos piacon, ráadásul a valódi árcsökkentés mellett vevőcsalogató akciókkal népszerűsíthetik "termékeiket".

Növeli az árat a feketemunka elleni harc

Az elemzés alapján az árakat a Kormány "100 lépés" programjának részeként beharangozott feketemunka elleni fellépés is befolyásolhatja - vevők szempontjából kedvezőtlneül. Az építőipar kifehérítése érdekében tett intézkedések a megdobhatják az építési költségeket, amit a kivitelezők részben érvényesíteni fognak vállalási áraikban. Ennek értelmében azoknál a projekteknél, ahol még nincs megkötve a kivitelezői szerződés, és a megállapodás szentesítése átcsúszik jövő évre, ott a fejlesztő a növekvő költségek ellensúlyozására kénytelen lesz jövőre árat emelni. Az átmeneti, néhány hónapos árcsökkenést tehát a vevőknek most érdemes kihasználniuk.

Drágábbak lesznek a használt lakások?

Az áfa-módosítás bevezetésének hatására az újépítésű lakások árcsökkenése gyors lefutású lesz ősztől, ezáltal a közeledhetnek egymáshoz a használt és új lakások árai. Ez pedig a használt lakások esetében természetesen felülről árnyomást generál. A használt lakásukat eladók is kénytelenek lesznek engedni az árakból, ugyanakkor a magánszemélyek erre kevésbé lesznek hajlandóak - lévén nincs "kézzel fogható" kényszer, így az árcsökkenés ebben a szegmesnben lassabb lefolyású lesz. Az új és használt lakások árváltozásának időbeli eltolódása miatt pedig reális esély van rá, hogy néhány területen tovább nő az új építésű lakások versenyelőnye és kereslete a használtakkal szemben, a piac az új építésű lakások felé fog tolódni, ami optimális esetben felgyorsíthatja a piaci felesleg felszívását.

Vásároljunk az idén!

A fejlesztői oldalról logikus árcsökkentés miatt a vevők tehát az év hátralévő részében és jövőre "akciós áron" vehetnek lakásokat. (A 4 százalékos árcsökkentéssel számolva egy 12,5 millió Ft-os lakás ára például 500 ezer forinttal csökkenne.) Emellett - a kivitelezési költségek jövő évi visszafogása miatt - 2006-tól sok esetben lehet reális veszély a minőség romlása is. A kettő ígérete együtt pedig - olcsóbb és jobb minőségű lakás most - az élelmes vásárlókat az idei vásárlásra ösztönözheti.

Ingatlanpiac: Hírek, elemzések
Ossza meg másokkal!
Kapcsolat, vélemény
Lakáspiaci Monitor
2013
Archívum
Lakáspiaci Tanácsadó
2013
Archívum
Residential Market Monitor
2013
Archives
youmetry