Már 28853 aktuális ingatlan található adatbázisunkban!

Kertvárosból a Belvárosba? A luxuslakásokból egyre több a központi kerületekben vagy azok közelében épül

2005. október 21.

Sofőrszolgálat, a lakásba hívható lift, saját jachtkikötő, ötvenéves válogatott nemesfa-gyűjtemény a kertben, lélegzetelállító panoráma, óriási terasz, uszoda, portás - ízelítő egy fővárosi luxuslakás szolgáltatásaiból. A leggazdagabbaknak szánt ingatlanokból egyre több épül a Belvárosban vagy annak közelében, jelezve a központi városrészek lassú felértékelődését.

A fővárosban élők számára a vágyott lakóhelyet évtizedekig kizárólag a kertváros jelentette. Aki tehette, a zöldövezetekbe, a fővárost környező települések valamelyikébe menekült a belvárosból. Míg Nyugat-Európa nagyvárosaiban sok helyütt már egyértelműen fordított a trend, Budapesten a legtöbben még ma is saját családi házról ábrándoznak, de jól láthatóan mutatkoznak már jelei a Belváros lassú felértékelődésének is. A külföldi befektetők után egyre többen fedezik fel a belső városrészeket, ahol közel a mozi, a színház, a közért, az étterem és zajlik az élet. Nem véletlen, hogy a luxuslakások közül is egyre több a Belvárosban vagy annak közelében épül.

Az itt ingatlant vásárló külföldiek számára ez a legvonzóbb helyszín. A felfokozott érdeklődés érthető, ha tudjuk: a budapesti árak csak töredékét jelentik a nyugat-európai fővárosokban már elfogadottaknak. Csak egy példa: Párizs történelmi városrészében négyzetméterenként legalább 18 ezer euró, vagyis mintegy 4,5 millió forint a luxuslakások ára. Ehhez képest a Gellért-hegy utolsó beépíthető telekegyüttesén, a Somlói úton 540 ezer forint és egymillió között kapható a hatalmas ősfás kertbe épülő, ökotudatos gépészeti megoldásokat tartalmazó luxustársasház négyzetmétere. Még a hazai toplistát vezető, és az egymilliós küszöböt elsőként átlépő várbeli Anjou Residence legdrágább lakása is a másfél milliós árfolyam alatt mozog.

A budapesti luxuslakások három helyszínen épülnek: a Duna partján, a budai hegyvidéken, illetve az újra felfedezett pesti belvárosban. Utóbbira példa a francia Orco-csoport Andrássy út- Izabella utca sarkán készülő beruházása, az Avenue Gardens. A jó százéves iskolaépület homlokzata megmarad, de mögötte pazar lakókörnyezet alakul ki saját belső kerttel. A francia cég a szerintük óriási lehetőségeket rejtő pesti luxuspiacon három-négy év múlva a Vörösmarty téri tőzsdeépülettel jelenik meg, amelynek tetején ugyancsak felső kategóriás, kivételes adottságú ingatlanokat alakítanak ki, közvetlenül az alsó szintekre tervezett luxusáruház fölé. Az Orco nem titkolja, egyelőre nem érdekli az átlagos lakáspiac, mert ott ma már Budapesten is túlkínálat van. A prémium kategóriában viszont van még fehér folt bőven, a világörökség részévé minősített Andrássy út egykori palotái is jelzik, a pompa nem új keletű jelenség arrafelé.

Az utóbbi másfél-két évben a luxus kategória iránt érdeklődők számára összeállt a teljes paletta. A nagyvárosi nyüzsgésre vágyó, egyedülálló fiatalokat célozza meg például a Duna-parti Prestige Tower, melynek üveghomlokzatú toronyházai a modern stílust képviselik. Vélhetően az idősebb, visszafogottabb életre és külsőségekre vágyó fizetőképes vásárlóknak jobban tetszik a budavári Anjou-ház. A TriGránit pesti rezidenciái a Petőfi híd és a Lágymányosi híd között, a Nemzeti Színház szomszédságában megint egy másik réteg ízlését és igényeit szolgálják. A Raiffeisen Ingatlan Gellért-hegyi lakásai egy speciális, a környezet-, illetve természetvédelmet fontosnak tartó csoport számára lehetnek vonzóak. A zöld tetővel, természetes árnyékoló-rendszerrel és egyéb ökotudatos gépészeti megoldásokkal épülő házak természetes építőanyagain sem spórol a beruházó, mert biztosra veheti: a vevők megfizetik a színvonalat. A speciális adottságú telken építkezni sem olcsó, a rejtett garázsok önköltségi ára csaknem négymillió forint, de már látható, a tervezettnél több parkolóhelyet is el tudnának adni. Az építkezés érdekessége, hogy az érdeklődők többsége magyar, és nem befektetésnek, hanem lakás céljára vásárol majd.

A luxus kategóriában induló fejlesztések mindegyikénél törekednek arra, hogy valamiben különbözzenek a többitől. A hatalmas belmagasságú, egyterű loftlakások és a Király utcában épülő spanyol társasház, a Gozsdu-udvar, vagy a budai luxuslakóparkok egy valamiben mégis hasonlítanak: a vásárló nem egy ingatlant vásárol, hanem egy életformát, amihez a lehető legtöbb szolgáltatás társul. A masszőrt, a kisállatgondozót, a sofőrt, és az uszodamestert persze mindenütt maguk a lakók fizetik. A vétel tehát csak egyszeri költség, a luxuslakásokhoz igen magas, a tulajdonosok pénztárcájához szabott rezsi is társul. A luxuspiacon megjelenő vásárlók nagyobbik része egyelőre külföldi, a belföldi keresletet még nem igazán tudták vagy nem akarták feltérképezni a beruházók.

Az azonban az elmúlt pár év piaci folyamataiból jól látszik, hogy kezdi viszszanyerni régi fényét és értékét a Belváros, ahol a külföldiek nyomán nemrég megjelentek a tehetős magyar lakásvásárlók is. Mindeközben a Rózsadomb vonzereje csökkent némileg.

A háború előtt a legértékesebb lakónegyedek a pesti Belvárosban voltak. Látszik ez a házakon is, bár a Banknegyedben, vagy a Szabadság tér környékén álló, stukkóval gazdagon díszített impozáns polgárházak sokszor a múlt megfakult darabjai csupán. Ugyanakkor egyre több belvárosi épület szépül meg, és értékelődik fel a bent lakók és a polgári miliőben lakást keresők szemében.

- A Belváros évtizedekig büntetésben volt, a rendszerváltás előtt minden fejlesztési forrás kifelé, a külsőbb városrészek felé ment - mondja Soóki-Tóth Gábor, az ingatlan-tanácsadó Ecorys Magyarország Kft. ügyvezetője. A hajdani nívós pesti bérházak lakásait leválasztották, apró társbérletekre szabdalva az egykori luxust. Az épületek tégláig lepusztultak, a rendszerváltás után tulajdonossá lett bérlők kevéske pénzéből lehetetlennek tűnt a megújulás. Gerő András, az Otthon Centrum Rt. vezetője szerint a belváros két-három éve lett favorit, Budán pedig a belső városrészek, mint Pasarét, a Rózsadomb alja válnak egyre kedveltebbekké. A budai hegyvidék mellett a nagyobb fejlesztések súlypontja a pesti belvárosra és a Duna-partra tevődött át.

A belváros újra felfedezését már évek óta jósolják a szakértők, de az árak tényleges felszökéséhez kellettek a zömmel külföldi tőkéből megvalósult és folyamatban lévő fejlesztések. Erre az egyik legmarkánsabb példa a Király utca, ahol a használt lakások négyzetméterárai rövid idő alatt megduplázódtak, az új ingatlanokban pedig jelenleg 600 ezer forint körüli áron, vagyis luxusszinten lehet vásárolni.

Az agglomerációba kiköltözés egyelőre nem állt le, de lassult, elsősorban az utóbbi években megjelent fővárosi alternatíváknak köszönhetően - mutatott rá a kutató. A magyarok számára klasszikusan a kertes ház, és a villa jelenti a gazdagságot, egyelőre annak van igazi presztízse. Az otthon centrum adatbázisában, a használt kategóriában jelenleg egy 1200 négyzetméteres, XII. kerületi villa viszi a prímet, 850 millió forintos irányárával. A top tízben csupa II. és XII. kerületi ház van, 350 millió forint fölött. Az új házak többsége azonban a III. kerületi hegyvidéken épült, és jóval kisebb telkük és alapterületük miatt azok ára csak töredéke a száz évvel ezelőtti gazdagok igényei szerint épültekének.

Ingatlanpiac: Hírek, elemzések
Ossza meg másokkal!
Kapcsolat, vélemény
Lakáspiaci Monitor
2013
Archívum
Lakáspiaci Tanácsadó
2013
Archívum
Residential Market Monitor
2013
Archives
youmetry