Ingatlan keresőX

Ismét Superbrand lett az Otthon Centrum

A Superbrands program szakmai zsűrijének döntése nyomán az Otthon Centrum ebben az évben is a legjobb hazai márkák közé tartozik.

A marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló, független szakértői bizottság a tavalyi év után az idén is azok közül a márkák közül választott, amelyek a fogyasztók körében kitűnő hírnevet szereztek.

Az Otthon Centrum ismertségét és elismertségét annak köszönheti, hogy miközben a legjobb nemzetközi gyakorlat alapján alakította ki az egész országra kiterjedő franchise-hálózatát, folyamatosan bővíteni tudta igényes szolgáltatásainak körét is. Fő törekvése az volt, hogy ügyfeleinek teljes körű szolgáltatást nyújtson ingatlanügyeik intézése során. Ennek eredményeképpen a több mint száztíz irodával rendelkező magyar hálózat őrzi vezető szerepét az egyre bővülő ingatlanközvetítői piacon.

A Superbrands egy független szervezet, amelyet 1995-ben Nagy-Britanniában a márkaépítés díjazására hoztak létre. A program ma már a világ 82 országában működik. A Superbrand-státuszt független szakértői bizottságok adomámnyozzák azoknak a márkáknak, amelyeket a cím viselésére méltónak találnak. Superbrand az a márka, amely a saját területén, szolgáltatási szegmensében kiemelkedő hírnevet szerzett. A márkához kapcsolódó értékek olyan érzelmi vagy kézzel fogható előnyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek.

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály