2015. 09. 30.

Lakáspiaci Monitor

2015 III. negyedév

Minden jogunk megvan örülni, a lakáspiac fellendülése töretlenül halad előre, az árak és forgalom tekintetében is a válság előtti szintet közelítjük. Bővebben >>>
Lakáspiaci Monitor

Minden jogunk megvan örülni, a lakáspiac fellendülése töretlenül halad előre, az árak és forgalom tekintetében is a válság előtti szintet közelítjük. Az idénre várható 150-155 ezer tranzakció már megfelel a 2008-as, az első, részben válság sújtotta év forgalmának. A következő 3-4 évben a válság előtti szintet is meghaladhatja majd a forgalom, sőt nagy valószínűséggel az adásvételek száma az egyensúlyinak tekinthető 170-180 ezres szintet is lehagyja majd. Az árak országos szinten már 15 százalékkal a mélypontot jelentő 2013 év végi szint felett állnak, a 2008-as nominális csúcsponttól pedig csak 4 százalékkal maradunk el. Azt, hogy ilyen hamar ledolgozta a lakáspiac a hátrányát főleg a fővárosra és a nagyobb vidéki városokra jellemző befektetői érdeklődésnek köszönhető. A jelenlegi befektetési környezetben nagyon vonzónak számító 7-10 százalékos, hosszú távú bérbeadásból elérhető hozam, valamint a fent bemutatott áremelkedés nagyon sok befektetőt vonzott a piacra. A spekulációs céllal piacra lépők komoly nyomást helyeztek az árakra, a használt téglalakások szegmensében a fővárosban 20 százalék körüli, vidéken 10-15 százalékos árnövekedés történt, az idei eső három negyedévben, a tavalyi évhez képest. A panellakásoknál a fővárosban jócskán 20 százalék feletti, de még vidéken is 10-20 százalék közötti a növekedés. A használtlakás szegmens teljesítménye még nem érezhető az újépítésű lakások piacán, az átadott lakások száma tovább csökkent az idei első három negyedévben. Az újlakás piac felfutásának kínálat oldali korlátai vannak, a 27 százalékos ÁFA kulcs mellett sok beruházás megtérülése a piros tartományban ragad. Ezért is az egyik legfontosabb szabályozói változás az újlakások ÁFA kulcsának csökkentése lenne, amire a kormány nyilatkozatokban már utalást tett. A hitelezés is lassan magára talál, az idei első kilenc hónapban csaknem 50 százalékkal bővült az új, lakáscélú hitelek összege. A növekedés alapját, mind a hitelezésben, mind a lakáspiacon, azok a saját céllal vásárló vevők nagyon széles tömege jelentheti, akik a válság évei halasztották el vásárlásaikat.

Töltse le a teljes elemzést: Lakáspiaci Monitor 2015 III. negyedév