Ingatlan keresőX

Lakáspiaci Tanácsadó 2020. IV. negyedév

2014-től a hazai lakáspiac élénkülését a gazdasági válságból való kilábalást követő gazdasági növekedés indukálta. A válságos évek alatt elhalasztott lakásvásárlásokat a lakhatási igények (jellemzően önálló háztartás alapítása, házasságkötés, gyermekvállalás, illetve minőségi váltás, nagyobb, jobb helyen lévő, magasabb értékű lakásba költözés) motiválták.

Emellett a válságkezelés nyomán kialakult alacsony befektetési hozamkörnyezet és nagyon kedvező hitelkamatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a lakás népszerű befektetési eszköz lett. 2008 és 2013 között 90 ezer alá csökkent az országos tranzakciószám, amely 2014-tól indult növekedésnek és 2018-ban érte el a csúcsot 163 700 adásvétellel. Ezzel szemben 2019-ben országosan csak 157 ezer tranzakció köttetett.


A lakáspiac beindulása kezdetben Budapesten volt a legerősebb: a 2014-es fordulatot követően már két év alatt 40 ezerre nőtt a fővárosban eladott lakóingatlanok száma. Ezt követően fokozatosan egyre kevesebb, 2018-ban 36.200, majd tavaly 31.550 adásvétel köttetett Budapesten, idén 25 ezer körüli adás-vétel várható. A befektetési célú vásárlás aránya Budapest belvárosában 2019-re elérte az 50%-ot és a vidéki városokban is 30% felett volt. 2020-ban egyértelműen a saját célra történő vásárlás dominálta a piacot, ez is hozzájárult ahhoz, hogy vidékre, de továbbra is városokra, illetve agglomerációs településekre helyeződött át a lakáspiaci aktivitás súlypontja.

A teljes elemzés elolvasható itt:

 

 

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály