Ingatlan keresőX

Lakáspiaci Tanácsadó

2012 I. negyedév

A válság immár negyedik éve tart a gazdaságban és az ingatlanpiacon, mely átrendeződött; a finanszírozási lehetőségek beszűkülése a kereslet drasztikus visszaesését hozta, ami az árak és a tranzakciószámok csökkenésében is megmutatkozott. A túlkínálatban a vevő lett az úr a piacon; azok a tapasztalatok, amit a válság előtt, főleg az évezred első éveiben akár vevő, akár eladó oldalon szereztünk, ma már nem használhatók sikerrel. Az élet nem áll meg, még a válságban sem – szól a közhely, nem közhely azonban, hogy az életünk egyik legfontosabb színtere az otthonunk, a saját ingatlanunk. Mivel az élet valóban nem állt meg, ezért most is sokan vannak, akik élethelyzetük változásából adódóan ingatlaneladásba, vagy vásárlásba vágnak. Sokan vannak azok is, akik a helyzetet kihasználva befektetési céllal keresnek ingatlant, későbbi áremelkedés, vagy biztos bérleti díj bevétel reményében. A megváltozott piaci viszonyok azonban nem könnyítik meg az eladók és a vevôk dolgát, a szinte folyamatosan változó környezet mély piacismeretet és jelentôs értékesítési tapasztalatokat kíván meg. Ezek megszerzése pedig most egyetlen adás-vételhez kapcsolódóan szinte lehetetlen. Ezért is látjuk azt, hogy egyre többen fordulnak közvetítôhöz, egyre több tranzakció bonyolódik ingatlanközvetítôk segítségével. A megváltozott körülmények között szerzett tapasztalatainkat egyre több adásvételben tudjuk ügyfeleink szolgálatába állítani. Ezeknek az ismereteknek egy részét most a nagyközönség számára is elérhetôvé tesszük. Új, terveink szerint negyed- évente megjelenő kiadványunk, ezt a célunkat szolgálja. Igyekeztünk olyan összeállítást készíteni, melynek kulcsgondolatait áttekintve fogódzót kaphatnak a döntésükhöz eladók és vevôk egyaránt, ugyanakkor a részletesebb információkra vágyók számára mélyebb szakmai tartalom is rendelkezésre áll. A Lakáspiaci Tanácsadó szervesen kapcsolódik a 2005 óta félévente megjelenő, a lakáspiac minden szegmenséről átfogó képet adó, elsôsorban a szakmai érdeklődőknek szóló Lakáspiaci Monitorunkhoz, amely 2012-től szintén negyedéves frissítésű lesz.

Töltse le a teljes elemzést:

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály