Ingatlan keresőX

A boldog városok a járványban is jól teljesítenek

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói által végzett felmérés szerint hazánkban a Közép-Dunántúlon élők vallották magukat a legboldogabbnak. Az Otthon Centrum gyorsjelentése szerint mindezt igazolja az ingatlanpiaci aktivitás is, mert ezekben a városokban a lakásárak az elmúlt években a két és félszeresére nőttek. Sőt a boldog városok a válságra is jobban reagáltak.

Az ELTE 2019 és 2020 közötti időszakot vizsgáló tanulmányból az is kiderült, hogy a megyeszékhelyek közül Székesfehérvár tekinthető a legboldogabb városnak, de magas pontszámot kapott Szeged, Debrecen, Tatabánya és Szekszárd is. Ezek a városok az elmúlt időszakban jól szerepeltek a lakáspiacon is: a lakásárak két és félszeresére nőttek, Székesfehérvár és Debrecen pedig jelenleg is hazánk két legdrágább települése a főváros mellett. A legkevésbé boldog megyeszékhelynek Kaposvár bizonyult, de kevés pontszámot ért el Salgótarján is. Utóbbi városban a legalacsonyabb a lakások négyzetméterára, (még mindig 100 ezer forint körül alakul minden szegmensben) ugyanakkor Kaposváron is az átlagnál kisebb mértékű árnövekedés volt jellemző az utóbbi években.

A megyei jogú városok közül az átlagnál kevésbé viselte meg a vírus Székesfehérvárt, Tatabányát, Dunaújvárost, Zalaegerszeget. Előbbi két város kifejezetten jól szerepelt a boldogság felmérésben, míg Zalaegerszeg a középmezőnyhöz tartozott. Ezekben a városokban a tanácsadók könnyebben jutottak ki az ingatlanokba és kötöttek új szerződéseket. Itt a visszaesés mértéke a mélypontban kevesebb mint 50% volt. De vidéken egy-egy kijutásból könnyebben is lett szerződés, mint Budapesten, ahol leginkább a budai és belvárosi kerületekben állt meg az élet, míg a külső pesti kerületeket kevésbé fogta meg a vírus.

Vevő oldalról Sopronban és Tatabányán csökkent legkevésbé az érdeklődök aránya, mindössze 20-30%-kal, azonban a főváros és a megyei jogú városok többségében a visszaesés mértéke ennek duplája volt. Jellemzően a vírus előtti érdeklődési szint 20-40%-ára esett vissza, ugyanakkor a főváros és a vidéki városok közötti különbség kisebb volt eladó oldalról, mint vevő oldalról. A különbség az elfogadott vételi ajánlatokban volt jelentős, mert fővárosban jóval kevesebb megállapodás született, mint a többi nagyvárosban.  

Szeged, Debrecent és Székesfehérvárt is a vírus átlagosan érintette. Mivel előbbi kettő hazánk két legnagyobb városa, ezért az emberek komolyan vették az intézkedések fontosságát, ugyanakkor ezen városok várhatóan hamar talpra állnak majd, a lakásárakban pedig nem várható érdemi csökkenés.

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály