Ingatlan keresőX

A nyár végével beindul a nyaralóingatlanok piaca

A budapesti és vidéki nagyvárosokban tapasztalható befektetési láz elérte a Balaton környékét is.

Az ősz beköszöntével felélénkül a nyaralóingatlanok piaca, az Otthon Centrum adatai alapján 5,5 százalékos árnövekedéssel számolhat, aki magán vagy befektetési célokra szeretne idén nyaralót vásárolni. A Balaton közvetlen közelében lévő újépítésű ingatlanok négyzetméterenkénti ára a 800 ezer forintot is elérheti – derül ki az elemzésből.

Jelentős, ám a fővárosihoz még nem mérhető drágulás tapasztalható a magyarországi üdülőpiacon: az Otthon Centrum által közvetített adásvételi adatok alapján idén átlagosan 5,5 százalékkal drágultak nyaralók 2018 első nyolc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest. A budapesti és vidéki nagyvárosokban tapasztalható befektetési láz elérte a Balaton környékét is, ehhez mérten országos szinten itt a legmagasabb a nyaralók ára. Egy siófoki használt nyaraló négyzetméterára idén elérheti az 500 ezer forintot is, míg ugyanitt egy új építésű ingatlan négyzetméterének az ára 600 és 800 ezer forint között volt – derül ki az Otthon Centrum friss elemzéséből.

A nyaralóingatlanok piacán – ahogy a teljes ingatlanpiacon – a kora őszi, valamint a tavaszi időszak a legaktívabb, az Otthon Centrum augusztus utolsó heteiben már erősödő érdeklődést tapasztalt. „Aki nyaral, az legtöbbször nem ingatlanok nézegetésével tölti a szabadidejét, ezért nem a legforróbb nyári hónapokban köttetik a legtöbb üzlet. Viszont, ha valaki megszeret egy környéket, az ősszel visszatér, és ha talál az elképzelésének és pénztárcájának megfelelő ingatlant, akkor vásárolni fog” – magyarázza Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Míg egy évtizeddel ezelőtt rengeteg külföldi, németek, hollandok vásároltak a Balaton környékén, az elmúlt évek során a hazai vevőké a főszerep. „A magyar tenger szinte minden generáció számára vonzó, sőt vannak „többgenerációs” vásárlók, ahol az idősebb korosztály már az unokákra, azaz a gyermekei családjára is gondol az ingatlan kiválasztásánál” – tette hozzá a szakértő.

Drágulást hozhat az áfaváltozás

Az újlakásáfa-kedvezmény megszűnése az üdülőpiacon is éreztetni fogja a hatását, mivel a társasnyaralók többsége lakóépületként épül. Ezekre 2019 év végéig az 5 százalékos adókulcs vonatkozik, utána viszont 27 százalékra nő az áfájuk. „Ugyan az elmúlt években az újépítésű üdülőingatlanok piacán tapasztalható nagymértékű drágulás ellenére sem csökkent a vásárlási kedv, azonban az egyszeri, egy időpontban történő 22 százalékpontos árnövekedés várhatóan visszafogja majd a keresletet” – véli Soóki-Tóth Gábor. Az áfa elsősorban a magánvásárlókat érinti, mivel a tranzakciók jelentős hányadát- egyes parti településeken akár harmadát- vállalkozások kötik, akik számára nem probléma a magasabb áfa kulcs akár lakást, akár üdülő ingatlant vesznek. Fontos tudni, hogy azokon a területeken, ahol lakóház építése nem engedélyezett, ott üdülők épültek, amelyekre korábban is érvényes 27 százalékos áfát fizetett meg a vevő.

A Balaton menti ingatlanok árát nagy mértékben befolyásolja az adott városon belüli és a fővároshoz számított elhelyezkedésük. „Távolodva Budapesttől és a vízparttól a négyzetméterenkénti ár egészen 150 ezer forintig eshet vissza” - mondja Soóki-Tóth Gábor. A térség ingatlanpiacán további fellendülés várható az infrastrukturális fejlesztések nyomán. A Balaton parti települések könnyebb és gyorsabb elérhetőségét szolgálja a vasútvonal Balatonfüredig történő villamosítása, csak úgy, mint a 710-es főút M7-es autópályáig történő meghosszabbítása.

„Ahogy nőnek az árak, úgy csökkennek a befektetési hozamok, egy 38-42 millióért megvásárolható ingatlan esetében az éves szinten 2,5-3,7 milliós bruttó bevétel egyelőre még vonzónak tűnik, legalábbis az értékesítési tapasztalatok ezt mutatják” – mondja Soóki-Tóth Gábor. Aki bérbeadásra vesz, általában lakást keres, viszont a kedvezményes áfa megszűnésével ezek az ingatlanok fognak leginkább drágulni.

„Míg a Balatonnál elsősorban a nyaralók és a nyaralókra vadászó befektetők vásárolnak, a Velencei tó környékén vagy a Dunakanyarban már inkább állandó lakóhelyként tekintenek az ingatlanokra az érdeklődők, hiszen Budapest vagy Székesfehérvár könnyen elérhetők” - mondja Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

09_03_1

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály