Ingatlan keresőX

A XIII. kerületben épül legtöbb, de az V. legdrágább

Lakásberuházások a fővárosban és vidéken

2016. augusztus 31. – Az Otthon Centrum felmérése alapján 230, egyenként legalább négylakásos lakásprojekt épül vagy van tervezés alatt Budapesten, ami lakásszámra vetítve 8200 új lakást jelent 1-2 éven belül. A vállalkozói lakásépítés Középső- Ferencváros, Kelenföld, Madárhegy, Angyalföld, Vizafogó városrészekben és Zuglóban koncentrálódik: a 20 legnagyobb projekt közül 18 itt valósul meg.

Dübörög a lakásépítői kedv a fővárosban; élen jár a IX., XI., XIII. és a XIV. kerület, városrész szinten pedig Középső-Ferencváros, Kelenföld, Madárhegy, Angyalföld, Vizafogó és Zugló emelhető ki.
Itt valósul meg a folyamatban lévő 20 legnagyobb lakásszámú budapesti lakásprojekt közül 18.
A 100 lakásosnál nagyobb projektek közel 80 százaléka az említett négy kerületben koncentrálódik, ezen belül is kiemelkedik a XIII. kerület, ahol a 100 lakásos vagy ennél nagyobb lakásszámú projektek bő 40 százaléka épül. Az új lakások számának megoszlása is hasonló eredményt mutat, a XIII. kerület ebből a szempontból is felülreprezentált.

Az átlagos lakásméret 48-94 m² között van, a legkisebb átlagos lakásméret a belvárosi VII. kerületet, míg a legnagyobb a XVI. kerületet jellemzi. Az ingatlanfejlesztők által leginkább kedvelt kerületekben 60-80 m² sávban találjuk az átlagos lakásméretet, a budai kerületekben jellemzően nagyobbak. Szobaszám tekintetében is hasonló a helyzet, a budai kerületek projektjei átlagosan 2,9 szobásak, a pesti kertvárosi projektekben ennél kisebb, 2,7 szobás az átlaglakás, míg a pesti belvárosi kerületekben átlagosan 2,5 szobások épülnek.

A fővárosi vállalkozók által jelenleg építés alatt álló beruházásoknál sok projekt esetében nem publikálják a kínálati árakat (csak regisztrálni lehet vagy egyedi ajánlat kérhető), így a felmérésünk eredménye nem teljes mértékben reprezentatív. Az első tíz „helyezett” a belvárosi és a budai kerületekből került ki. Az Otthon Centrum adatai szerint a legmagasabb árszintet az V. kerület képviseli, az itt megjelenő kínálati ár közel négyszerese a legalacsonyabbnak (XXIII. kerület). A városrészeket vizsgálva is hasonló eredményeket kapunk: a budai kerületekben az átlagos fajlagos ár 721 ezer Ft/m2, a pesti belső kerületekben (Zuglót is ide számítva) 695 ezer Ft/m2, míg a külső pesti kerületekben ennél jóval kisebb, átlagosan 443 ezer Ft/m2 áron kínálják az új építésű lakásokat.

A 20 legnagyobb lakásépítési projekt Budapesten az egy projektre eső lakásszám alapján


forrás: saját felmérés online hirdetések alapján

Vidék: 1500 új lakás várható 2017 végéig

Az Otthon Centrum felmérése alapján az ország hat régióközpontjában több mint 50 lakásberuházás van folyamatban, a többi megye központban összesen további tucatnyi új projekt építés alatt. A legtöbb, 18 darab, Győrben, míg a megyei jogú városokban jellemzően 1-2 beruházás lakásállománya van meghirdetve. Néhány kisebb városban pl. Salgótarjánban, Szekszárdon nem épül új társasház. A beruházásokon belül 1500 lakás épül fel egy két éven belül, mely nagyobb része Debrecenre és Győrre korlátozódik. Az épülő lakásállomány közel fele köthető le, nagyobb része a már említett két városban.

A fővároshoz képest a projekteken belüli lakásszám jóval kisebb, kb. 25 lakás épül projektenként. Száz feletti lakást tartalmazó projektek száma mindösszesen három: kettő Debrecenből és egy Győrből. Az 50-100 lakásos lakásprojekt száma is kevés és városonként maximum egy ilyen beruházás ismert, pl. Veszprémben és Nyíregyházán. A megvételre kínált ingatlanok alapterülete átlagosan 60-70 m² városonként, ám Pécsett 45, míg Miskolcon 80 m² átlagos alapterület jellemzi a még leköthető ingatlanok nettó méretét. A fajlagos lakásárak 300-350.000 Ft/m² körül alakulnak megyei jogú városainkban. A nagyobbak közül Szegeden, Miskolcon és Pécsett alacsonyabbak, míg Győrben, Debrecenben és Székesfehérváron a megnevezett értéknél valamivel magasabb négyzetméterárak jellemzőek.

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály