2020. 03. 05.

Akár egy hónap alatt is elkelhet egy budapesti lakás

Az Otthon Centrum legfrissebb elemzésében a szakemberek arról készítettek rangsort, hogy egyes ingatlantípusok hol kelnek el a leggyorsabban Magyarországon. A nagyvárosok ranglistáját ezúttal is Budapest vezeti, de Szeged és Debrecen is a top ötben szerepel.

Országos átlagban 69 nap alatt lehet eladni egy panellakást, derült ki az Otthon Centrum tavalyi tranzakcióit összegző tanulmányából. Mindez azt mutatja, hogy töretlen az ingatlantípus iránti kereslet, vagyis a korábbiakhoz hasonlóan a panellakások pörögnek a leggyorsabban a piacon.

„A régióközpontokban két hónapon belül új tulajdonosa lesz egy panellakásnak, míg egy kisvárosban ez egy kicsivel hosszabb időt, három hónapot vesz igénybe” – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője a cég tavalyi adatait. Soóki-Tóth Gábor elmondta, Budapesten a budai oldalon ugyancsak elég volt két hónap az értékesítéshez, csak a belső kerületekben tapasztaltak három hónapos eladási időt.

A panelek népszerűsége nem újdonság, áruk még mindig kedvező a piacon, másrészt a lakóközösségek befektetései, illetve az államilag támogatott programoknak köszönhetően mára sok panellakás szigetelése megújult, sőt ezek az épületek sok helyen kívül és belül egyaránt megszépültek. Az is erősíti a vásárlói bizalmat, hogy az élettartamra vonatkozó korábbi félelmek megdőltek, a panelházak rendszeres karbantartás esetén igenis hosszú távú lakhatást tudnak biztosítani. A panellakások felértékelődése azzal is magyarázható, hogy gyorsan eladhatóak, a tulajdonosnak vagy befektetőnek nem kell attól tartania, hogy az ingatlan beragad a piacon, és pénze sokáig az ingatlanban áll.

Az Otthon Centrum kimutatása szerint a XVI. kerületben keltek el a legrövidebb idő alatt a panellakások, itt gyakorlatilag egy hónap elég volt ahhoz, hogy új tulajdonosa legyen az ingatlannak (32 nap). Szegeden kicsivel tovább tart az értékesítés (40 nap), míg a kategóriában tavaly a veszprémi (90 nap) és a IX. kerületi lakások találtak a leglassabban (100 nap) gazdára.

A téglalakások értékesítése ennél tovább tart, országos átlagban majdnem három hónap (87 nap). A leggyorsabban a megyei jogú városokban keltek el a téglalakások (80 nap), míg legtöbbet a kistelepüléseken élőknek kellett várniuk a sikeres értékesítésre (125 napot).

A gyorsasági rangsort Csepel vezeti a téglalakások esetében (44 nap), vidéken Salgótarjánban pörög a leggyorsabban a piac (53 nap). Nyilván összefügg a magas, egymillió forintos belvárosi négyzetméterárakkal, hogy Budapest V. kerületben lehet a leglassabban eladni egy téglalakást, a sikeres üzletre átlagosan több mint négy hónapot (122 napot) kell várnia az eladónak, míg vidéken Pécs a gyorsasági lista utolsó helyezettje (117 nappal).

„A lakások értékesítésében egyértelműen megfigyelhető trend, hogy az olcsóbb városokban és kerületekben jelentősen rövidebb időt vesz igénybe az értékesítés, mint a felkapottabb és drágább területeken kínált ingatlanok esetében” – összegezte az OC forgási sebesség alapján összeállított rangsorát Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető megjegyezte, ez alól csak az olyan, rosszabb közbiztonságú területek jelentik a kivételt, ahová az emberek az ingatlan olcsósága ellenére sem szívesen költöznek.

A tavalyi tranzakciók alapján összeállított rangsor szerint a piacon a családi házak értékesítéséhez kell a legtöbb idő. Az országos átlag 172 nap, ám a különböző településtípusok jelentősen eltérhetnek egymástól. A fővárosban kelnek el a legrövidebb idő alatt a családi házak: Budán és külső Pesten mindössze négy hónap alatt, míg a 25 ezer főnél kisebb települések esetében az értékesítési idő továbbra is fél éven túl nyúlik. A megyei jogú városokban ez az idő öt-öt és fél hónapra tehető.

Értékesítéshez szükséges idő 2019-ben

Településtípus

Téglalakás

Panel

Családi ház

Agglomeráció

89,5

75,1

165,8

Belváros

88,9

85,5

 

Buda

93,1

61,2

118,5

Kistelepülés

124,7

 

186,9

Kisváros

87,5

89,9

197,3

Középváros

81,5

65,1

153,1

Külső Pest

82,9

65,0

122,0

Megyei jogú város

79,7

80,1

172,6

Régió központ

86,1

58,8

164,3

Átlag

87,1

69,1

172,2

Forrás: Otthon Centrum

Értékesítéshez szükséges idő 2019-ben városokban és kerületekben

Tégla rangsor

Nap

 

Panel rangsor

Nap

Budapest 21

44,1

 

Budapest 16

32,1

Salgótarján

52,9

 

Szeged

40,4

Szolnok

56,1

 

Debrecen

49,4

Budapest 15

58,7

 

Győr

49,9

Budapest 22

64,5

 

Nagykanizsa

53,6

Miskolc

65,5

 

Budapest 04

54,9

Tatabánya

67,1

 

Budapest 03

55,8

Nagykanizsa

67,4

 

Budapest 10

57,1

Budapest 19

70,6

 

Miskolc

59,7

Budapest 03

77,9

 

Budapest 19

61,6

Budapest 20

78,0

 

Budapest 14

62,4

Székesfehérvár

79,4

 

Kecskemét

63,3

Debrecen

81,1

 

Budapest 15

63,8

Budapest 08

82,4

 

Zalaegerszeg

64,1

Budapest 13

82,5

 

Budapest 18

64,1

Budapest 18

82,9

 

Budapest 11

64,5

Budapest 14

84,0

 

Budapest 17

67,7

Sopron

86,1

 

Nyíregyháza

67,8

Nyíregyháza

86,8

 

Székesfehérvár

68,0

Budapest 10

87,4

 

Tatabánya

68,4

Budapest 11

87,8

 

Pécs

70,3

Kecskemét

88,4

 

Budapest 20

79,9

Budapest 07

89,0

 

Dunaújváros

80,3

Budapest 16

89,7

 

Szolnok

82,3

Szeged

91,9

 

Budapest 13

83,3

Zalaegerszeg

92,1

 

Budapest 08

83,5

Budapest 09

92,3

 

Budapest 22

89,3

Budapest 02

95,0

 

Budapest 21

89,3

Budapest 06

95,8

 

Veszprém

90,2

Budapest 12

101,6

 

Budapest 09

96,1

Győr

102,4

     

Budapest 04

103,5

     

Szekszárd

110,1

     

Budapest 01

114,2

     

Békéscsaba

115,3

     

Pécs

117,4

     

Budapest 05

122,9