2020. 01. 23.

Angyalföld a sláger az új építésű lakások piacán

A lassuló lakáspiaci trendbe illeszkedik, de még mindig növekedést mutat az új építésű lakások száma. Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest hat százalékkal több lakás van a piacon, derült ki az Otthon Centrum felméréséből. Az árak között hatalmas a szórás, Budapesten van már olyan lakás, amelynek négyzetméterét 3 millió forintért hirdette az építő. A fővárosi társasház projektek 17 százaléka a XIII. kerületben épül.

Az Otthon Centrum 2020 januárjában felmérte az online hirdetett új építésű lakásprojekteket. A vizsgálat szerint Budapesten 492 beruházás indult el, ezekben 6.875 lakást kínáltak megvételre. Az egy évvel ezelőttihez képest 5 százalékkal több projekt van a megvalósítás különböző szakaszában, az épülő és tervezett lakások száma kétezerrel nőtt, ami 6,2 százalékos növekedést jelent 2019 januárjához képest.

Érezhetően változott a budai és a pesti oldal közötti különbség a projektek átlagos lakásszámában. A korábbi nagy eltérés lényegében kiegyenlítődött: a budai oldalon 72, míg a pestin 68 a jellemző lakásszám az éppen futóprojektekben. Az viszont továbbra sem változott, hogy a pesti külső kerületekben idén is kisebb a lakásszám a különböző projektekben, mint a belső kerületekben.

A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb új lakás most is a XIII. kerületben épül, 84 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ez a fővárosi társasház projektek 17 százalékát jelenti. A második legnépszerűbb hely Budán a XI. kerület (62 projekttel), ami egyben Buda legkedveltebb kerülete a lakásfejlesztők körében. A harmadik Óbuda (51 projekttel), de kiemelkedik még a pesti oldalon Zugló (37 projekttel), Ferencváros (34 projekttel), Józsefváros (31 projekttel). Ugyancsak érvényes maradt, hogy a peremkerületeket kevésbé szeretik a fejlesztők.

„Az új építésű lakások átlagára Budapesten 993,500 Ft/m2 volt, ami 11,3 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten” – ismertette a felmérés vásárlókat érintő legérzékenyebb megállapításait Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Elmondta, a legmagasabb fajlagos átlagár az I., II., V., VI., XI és az XII. kerületben jellemző, ahol 1 millió forint feletti árszint az irányadó négyzetméterenként. „A külső, például a XXIII. kerületben ennél jóval alacsonyabb az árszint, itt az új lakások négyzetméteréért jellemzően 600 ezer forintot kérnek. A többi külső pesti kerület árfekvése 650–850 ezer forint közötti négyzetméterenként” – mutatott rá Soóki-Tóth Gábor, aki megjegyezte: óriási különbségek vannak a piacon, a vállalkozók igen széles sávban, 500.000–2,5 millió között kínálják az új lakások négyzetméterét.

Sokan tartottak attól, hogy az újépítésű lakóingatlanok értékesítésekor eddig alkalmazott kedvezményes 5%-os áfa 27%-ra emelkedése további árnövekedést hozhat a piacon. Az Otthon Centrum felméréséből most az látszik, hogy a jelenleg futó fővárosi projektek 23%-ban emeltek árat a fejlesztők az előző negyedévhez képest, míg a projektek 17%-ban árcsökkenés volt tapasztalható, vélhetően az év végi akcióknak köszönhetően. A többi beruházás esetében nem történt árváltozás. 

A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden ismert. Az épülő lakások számát tekintve Győr kimagaslik a mezőnyből (1 769), a második Szeged (1 238), majd Debrecen (974) a sorrend. A legkevesebb projekt Szekszárdon indult, míg Salgótarján és Dunaújváros projekt nélkül maradt. A megyeszékhelyeken jellemző 548 ezer forintos fajlagos lakásár nagyjából a fővárosi érték fele. A legdrágább városok árai a külső pesti kerületek átlag árával egyeznek meg, ez alól egyedül a legdrágább debreceni projekt a kivétel a maga 1,255 millió Ft/m2 árával. A legolcsóbb négyzetméterárral (217 ezer Ft/m2) egy miskolci projektet hirdettek meg.

Újlakáspiaci körkép 2019 Q4