Ingatlan keresőX
A Várnegyedben és a belvárosban a legjobb élni, míg vidéken ugyanez Egerről és Veszprémről mondható el, derült ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amely a 20 ezer főnél népesebb városokat életminőség szempontjából listázta.

Az Otthon Centrum 2020-ban ötödször készítette el, hogy hol jó élni Magyarországon és miért vonzóbb az egyik régió a másiknál. A rangsor a 20 ezer főnél népesebb városokat életminőség szempontjából listázta: az életminőség-indikátor érték számításakor a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a háziorvosi ellátást, a lakosság képzettségét, a foglalkoztatás és az ingázás statisztikai mutatószámaiból képzett adatokat rangsorolták.

A tanulmány szerint a tavalyi listához képest nincs lényegi elmozdulás, az első kilenc helyen továbbra is a fővárosi kerületek szerepelnek. Az élhetőségi listát az I. és az V. kerület vezeti 84 és 83 százalékos értékkel. A két kerület a legtöbb mutatóban kiemelkedő, egyedül az odavándorlók népességre vetített számában mondható átlagosnak. Az élmezőnyben a pesti belváros további kerületei következnek (VI., VII., IX., XIII.), valamint a budai kerületek (II., XI. és a XII.) 63-72 százalékos eredménnyel. A budai és pesti kerületek mutatói eltérnek egymástól, mivel a II. és a XII. kerület értékei a felsőfokú végzettségűek és a foglalkoztatottak arányát tekintve kiemelkedő, míg a belvárosi kerületek elsősorban a foglalkoztatottságban erősek. A budapesti rangsor végén néhány külső pesti kerület áll 38-43 százalékos eredménnyel. Főként azért, mert innen (XVII., XVIII., XXI., XXIII. kerületek) sok időbe telik a munkába járás, miközben a vizsgált szolgáltatások egy részét sem helyben veszi igénybe a lakosság.

A vidéki települések közül Veszprém és Eger értékei a legjobbak (61 százalék), ennek elsősorban az az oka, hogy az itt élők jutnak be leghamarabb a munkahelyükre (a teljes mintához képest 96-99 százalékos eredményt értek el ebben a szegmensben). A régióközpontok nagyon hasonlóan szerepeltek: Székesfehérvár és Pécs értékétől (56 százalék) alig maradt el Szeged (55 százalék), illetve Debrecen és Győr (54 százalék). Ugyanakkor a tavalyi rangsorban kicsit gyengébben szereplő Miskolc javított pozícióján (51 százalék). A megyei jogú városok többsége 47-55 százalékos eredményt ért el, amivel a középmezőnyben helyezkednek el. Tavalyi felméréshez hasonlóan a megyei jogú városok között idén is Hódmezővásárhely és Érd szerepelt a leggyengébben (47 százalék).

A kutatás kitért az agglomeráció településeire is, ahol Budaörs és Szentendre értékei a legjobbak (55-56 százalék), ami a középmezőny elejére sorolta a két várost. A két település az idevándorlók számában emelkedett ki a többi város és kerület közül, igazolva a korábbi adatokat, miszerint az elmúlt években a legnagyobb vándorlási nyereséget Pest megye fővároshoz közeli települései érték el.
Az emberek a magasabb életminőséget kínáló környezetért hajlandók többet fizetni, ennek következtében az ingatlanárak a jobb körülményeket biztosító városokban magasabbak, és ezekben a városokban a vándorlási mérleg is pozitív – erősítette meg a felmérés a már korábban ismert tézist. Az Otthon Centrum életminőség mutatóinak rangsora szinte ugyanazt az eredményt tükrözi, mint a KSH által publikált használt társasházi téglalakások fajlagos árának átlagértékeit listázó rangsor. Ez azt bizonyítja, hogy az ingatlanárakra komoly hatással vannak az életminőségi mutatók. A főváros belső, és budai kerületeinek lakásárai a legmagasabbak. Az I., II., az V., és a XII. kerületek nem csak a kiválasztott életminőség-mutatók szempontjából kiválóak, hanem ezzel összefüggésben a legdrágább kerületek is.

Ugyanakkor akad néhány város és kerület, ahol az árak alul vagy felül reprezentálják a város életminőség rangsorban elért pozícióját. A főváros kerületeinek pozícióját az ingatlanárak jellemzően erősítik, míg a vidéki városokét gyengítik. Mindez azzal magyarázható, hogy az emberek költözés során olyan szempontokat is figyelembe vesznek, melyek nem, vagy csak nehezen mérhetők: ilyen szempont lehet az épített és természetes lakókörnyezet milyensége, de a társadalmi közeg minősége is ide sorolható. Az ingatlanárak pozitív hatására jó példa a III. kerület, amely peremkerület, az itt élő népesség a szolgáltatások egy részét más kerületekben veszi igénybe, de az ingatlanárak arról árulkodnak, hogy az ideköltözőket az elérhető szolgáltatásokon kívül más szempontok is vezérlik, mint a jó közlekedési kapcsolatok.

Az ingatlanárak leginkább a megyei jogú városok pozícióján rontanak. A legtöbbet, összesen 6 szálékpontot Salgótarján értékén. Mindez azt jelenti, hogy az árak nem tükrözik a rendelkezésre álló szolgáltatásokat, azok alul értékeltek. Ebben olyan szempontok játszhatnak szerepet, mint a szórakozási lehetőségek szűkössége, a környezet minősége, vagy akár a közbiztonság kérdése.

Mi az az „életminőség-indikátor” érték? Az érték számításakor az egészségügyi, oktatási, foglakoztatási és népmozgalmi mutatószámokat vették figyelembe. A városok egymáshoz viszonyított helyzete a különböző mutatók maximumának százalékában került kifejezésre. A városok maximumhoz képest elért százalékos értékének átlagából alakult ki a városi rangsor. A lakásárak tekintetében pedig a KSH által a társasházi lakások átlagos négyzetméterárára vonatkozó statisztika volt az összehasonlító szempont. A felmérésében a 20 ezer főnél népesebb várások vettek részt.

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály