Ingatlan keresőX

Nem omlott össze, csak megváltozott a telekpiac

A legtöbb telek Mogyoródon és Érden cserélt gazdát a pandémia miatt megtorpant ingatlanpiacon, de az ágazat visszapattanása elkezdődött, a számok már közelítenek a vírus előttiekhez. Az Otthon Centrum kimutatása szerint az adás-vételi mutatók alig maradnak el az egy évvel korábbi értékektől, viszont az adásvételek földrajzi megoszlása változott.

Az ingatlanpiac váratlanul jó ütésállóságát mutatja, hogy a kijárási korlátozások okozta sokkhatást követően kezd visszatérni az élet az iparágba. A lakáspiacon például az ügyfél aktivitás szinte már a tavalyival azonos, ámbátor az adás-vételek száma még elmaradt az ilyenkor szokásos nyár eleji pezsgéstől. A vírus miatt az építési telkek piacán is látványosan lassult a forgalom, mára azonban az adás-vételek száma alig maradt el a tavalyi év azonos időszakától. „Egy éve a nagyobb városok közelében lévő településeken volt élénk a telekpiac, különösen a budapesti agglomerációban, és ez a tendencia továbbra is érvényes. A vidéki régiók közül a Balaton-környéki települések emelkednek ki, ahol a korlátozások ellenére is aktív volt az adás-vétel” – összegezte az Otthon Centrum legfrissebb adatait Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető, aki megjegyezte: a lakáspiachoz hasonlóan a telkek esetében is a korábbinál türelmesebbnek kell lennie az eladóknak, ugyanis nőtt az értékesítési idő.

Az Otthon Centrum közvetítésével 2019-ben értékesített telkek 14 százaléka Budapesten, 37 százaléka a fővárosi agglomerációban talált új tulajdonosra. A járványhelyzet ellenére az idei év január és május közötti eladásai alig maradtak el az egy évvel korábbi értéktől, viszont az adás-vételek földrajzi megoszlása nagymértékben változott. A fővárosban jelentősen csendesedett a telekpiaci pörgés, ezzel szemben a vidéki részesedés (54 százalék) mellett a Pest megyei agglomerációs piac is nőtt (41 százalék).

„Az agglomeráció összes szektora megmozdult, a legtöbb telek Mogyoródon és Érden talált gazdára, de élénk volt a piac Budakeszin, Budaörsön, Fóton, Piliscsabán, Sóskúton és Tahitótfaluban is” – mutatta be a jelen telekpiaci szerkezetét az elemzési vezető. Elmondta, Pest megyében nagy a szórás az árak között, a legolcsóbb telkekért négyzetméterenként 1000 forintot fizettek, míg az agglomeráció dél-keleti szektorához tartozó településeken már 4-6 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző. Budapest külső kerületeiben nagyságrenddel többet kérnek a telkekért (35-40 ezer Ft/m2), ennél olcsóbban csak elvétve lehet egy négyzetméterhez jutni. Az agglomeráció kedvelt nyugati szektoraiban a fővárosi árakhoz képest 40-60 százalékkal kedvezőbb az ár (10-20 ezer Ft/m2), itt Budaörs a legdrágább (30 ezer Ft/m2).

Vidéken ennél is jobban meghatározza az árat az elhelyezkedés, az ingatlan- és telekárban még hangsúlyosabban mutatkozik meg, hogy a városon belül mennyire vonzó lakóhely egy-egy városrész. Kecskeméten tavaly Máriavárosban vagy Alsószéktón 30 ezer forintot ért egy négyzetméter, míg Katonatelepen vagy Máriahegyen ennek töredékéért (4-5 ezer forintért) hozzá lehetett jutni ugyanekkora területhez. De a telekméretekben is érezhető a változás: míg tavaly jellemzően 1200 négyzetméternél kisebb telkeket adtak el az Otthon Centrum közreműködésével, idén a nagyobb, minimum másfélezer négyzetméteres telkeket vásárolták, jellemzően 2-4 ezer forintos négyzetméteráron. Abszolút értékben tavaly ₋ néhány kivételtől eltekintve ₋ a tranzakciók a 6-17 millió forint közötti értéksávban történtek, idén 6-13 milliós ügyletek voltak a jellemzőek.

A nagyon aktív debreceni telekpiac időarányosan nem maradt el lényegesen a tavalyi értékesítési számoktól. Idén a legolcsóbb telkeket a Bayk András-kert városrészben adták el (3100-3300 Ft/m2), míg a belvárosban, a Júlia-telepen vagy a Hatvan utcai kertvárosi részben ennek többszöröse (15-28  ezer Ft/m2) volt az irányadó, de a Bocskai-kert városrészre már ennek a duplája volt jellemző.

A Balaton környékén döntően befolyásolja a telekárat a településen belüli elhelyezkedés, illetve a Budapesttől való távolság: a legolcsóbb fajlagos árú telkek már néhány ezer forintért elérhetők, de jellemzően 12-14 ezer, illetve az ennél drágább, 20-22 ezer forintos négyzetméterárakkal lehet mostanában találkozni. Ezek az árak a már lezárt tranzakciókra vonatkoznak a hirdetésekben ennél magasabb árakkal találkozhat a gyanútlan érdeklődő: érdemes a piacot ismerő szakemberhez fordulni, ha az álmok helyett a valós piacról tájékozódnánk – fogalmazott az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály