2014. 07. 17.

Egymillió forintért egy egész házat, vagy csak egy négyzetmétert?

Legek az ingatlanpiacon 2014 első félévében

Mennyit ér egymillió forint? Vehetünk rajta 2.392 liter benzint, 6.250 kiló kenyeret, 3.450 liter tejet, vagy akár egy 100 négyzetméteres felújítandó Zala megyei házat. Vagy - az egymilliót további 170 ezer forinttal kiegészítve - egy fővárosi, II. kerületi újépítésű, panorámás lakás 63 négyzetméteréből egyet. Persze a lakás nem négyzetméterenként eladó, ezért az egymilliót még másik 73 millióval kellene kiegészíteni, ahhoz, hogy az egész lakás a miénk legyen. Milliós négyzetméter árak az egyik, míg egy millió forint körülii vételár, tízezer forintos négyzetméter ár a másik oldalon. Az Otthon Centrum szerint ez is jól illusztrálja a lakáspiacon található, akár kétszázszoros árkülönbségeket.

Az ingatlanok ára alapvetően azok jellemzőitől; többek között elhelyezkedésüktől, komfort fokozatuktól, állapotuktól, építésük évétől, belső beosztásuktól függ. "Az elsődleges érték-meghatározó tényező természetesen a lokáció, ami nem csak a földrajzi elhelyezkedést jelenti" – véli Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. – "Azonos címen, akár azonos társasházban lévő lakások ára között is jelentős különbség lehet attól függően, hogy például milyen kilátás nyílik a lakásból, milyen a benapozottság, van-e erkély, és még sorolhatnánk."

Egymilliós teljes ár és egymilliós négyzetméter árak az eladott ingatlanoknál

A 2014 első félévében az Otthon Centrumon keresztül eladott ingatlanok közül a négyzetméter árat tekintve a legolcsóbb és a legdrágább között 117-szeres volt a különbség. A legolcsóbb, kereken 10.000 Forintos négyzetméter árat elérő ingatlan egy családi ház volt Zala megyében. A ház a XIX. század végén épült, 2 szobás, 100 négyzetméteres, erősen felújítandó. A telek összközműves, de a házba csak a villanyt vezették be eddig. Az ingatlan nagy vonzerejét a házhoz tartozó 1900 négyzetméteres telek jelenti. Ellenpárja egy újépítésű társasházi lakás a főváros II. kerületében. A lakás négy éve épült, alapterülete 63 négyzetméter és egy 28 négyzetméteres terasz is tartozik hozzá. A lakás 74 milliós vételára önmagában nem kiugró budapesti viszonylatban, de ha a 74 milliót a 63 négyzetméteres alapterülethez viszonyítjuk, akkor 2014 első felében ehhez a 1,17 milliós négyzetméter árhoz nem találtunk hasonlót. Ha vidéken keressük a legdrágább négyzetméter árat, akkor Siófokig kell utaznunk. Ott 2014 első félévben kelt el egy lakás közvetlenül a Balaton parton. Az 5. emeleti 76 négyzetméteres lakásból, illetve a hozzá tartozó 46 négyzetméteres teraszról a tóra nyílik kilátás. Az egy 1 + 2 fél szobás lakás négyzetméter ára meghaladja a félmillió forintot. A fővárosban az első félévben a legolcsóbb négyzetméterárú ingatlan egy X. kerületi 54 négyezetméteres lakás volt, amely négyzetméterenként alig 74.000 Ft-os áron cserélt gazdát. Az 1935-ben épült, felújított házban lévő lakás felújítandó, fűtését egy cserépkályha biztosítja. A teljes vételárat tekintve a legolcsóbb ingatlan az idei első félévben a már bemutatott zalai családi ház volt, a maga 1 milliós vételárával. A legdrágább, az Otthon Centrumon keresztül eladott, ingatlan Budapesten cserélt gazdát, 170 millió forintért. A XII. kerületi családi ház 2000-ben épült, 5 szinten és 592 négyzetméteren, 9 szobával. Az úszómedencés ház vételára rekord az első félévben, de 287.000 forintos négyzetméterára átlagosnak mondható. A fővároson kívül a legmagasabb áron egy szentendrei családi ház cserélt gazdát, a 200 négyzetméteres, 5 szobás ház 85 millió forintért kelt el. Budapesten a legolcsóbb ingatlan 2 millió forintért cserélt gazdát, a IV. kerületben. A 9 négyzetméteres lakáshoz egy 15 négyzetméteres kertrész is tartozik.

A kínálat még extrémebb

Az Otthon Centrum kínálatában jelenleg szereplő legolcsóbb és legdrágább ingatlan között még jelentősebb a különbség. A négyzetméter árát tekintve legalacsonyabb árú ingatlan egy tanya Ladánybenén. A 170 négyzetméteres ingatlant négyzetméter ára 9.400 Ft. Ennek több mint kétszázszorosa a pesti Duna parton kínált 143 négyzetméteres lakás négyzetméterára. A dunai panorámás, saroklakás kínálati négyzetméter ára kicsivel 2 millió forint fölött van, az ingatlant teljesen felújították. A vételárát tekintve legdrágább ingatlan az Otthon Centrumnál, a maga 1,4 milliárd forintos árával, a főváros XIV. kerületében található. A 22 szobás, 1444 négyzetméteres villához egy csaknem 5.000 négyzetméteres telek tartozik. Ellenpárja, azaz a legkevesebbért kínált ingatlan, a Pécshez közeli Mánfán található, 1,3 millió forintos, 51 négyzetméteres családi ház. A ház vályog falazatú és erősen felújítandó, vagy elbontandó.

Nem a méret számít! – a legkisebb és legnagyobb ingatlanok

Kalandozásunkat az ingatlanpiaci extrémitásokban nem fejezhetjük be anélkül, hogy az alapterületeket ne vizsgálnánk meg. A 2014 első félévében az Otthon Centrumon keresztül eladott ingatlanok közül a legkisebb, egyben a fővárosban kínált legolcsóbb ingatlan is. A IV. kerületi 9 négyzetméteres lakás galériázható, ami esetében jelentő területnövekedéssel kecsegtet. A lakás egyetlen félszobájából nyílik a fürdő, ahol a mosógép is helyett kap. Az 1950-ben épült házban lévő lakás kertkapcsolatos, fűtése villanyradiátorral történik. A lakás négyzetméter ára kicsivel a budapesti átlag alatt van; 222.000 forint. A vidéki mezőnyben a legkisebb eladott ingatlan Győrben található. Az egyszobás lakás 14 négyzetméteres, 2011-ben alakították ki, újszerű, teljes értékű fürdőszobával. A legnagyobb - 2014 első hat hónapjában gazdát cserélt - ingatlan alapterülete 620 négyzetméter. A főváros XIV. kerületében, 1910-ben épült és 2008-ban felújított villaépületben 14 szoba található, és tartozik hozzá egy 300 négyzetméteres kert is. A vidéki legnagyobb alapterületű ingatlan Siófok közelében található. A 650 négyzetméteres kúriához saját halastó és 5 hektáros birtok tartozik.

Nem csak a már eladott, hanem a kínálatban lévő ingatlanok között is találhatunk hasonló szélsőségeket az alapterületet tekintve. A legkisebb, jelenleg az Otthon Centrum által kínált, ingatlan a főváros VIII. kerületében egy 13 négyzetméteres egyszobás lakás. A legnagyobb pedig egy családi ház Budapesten, a III. kerületben a maga 1.740 négyzetméterével.