Ingatlan keresőX
Bagó Zsuzsi vagyok az Otthon Centrum szigethalmi csapatának tagja és most már vezetője is.

Sikerorientált, pörgős, barátságos, empatikus embernek tartom magam.

Mindig szerettem az emberekkel, értékesítéssel foglalkozni és 2016 óta ezt ingatlanszakértőként végzem. Ügyfeleim a közvetlenséget, ügyfél központúságot, szakértelmet és korrektséget említik velem kapcsolatban.

Területem a dél-pesti agglomeráció, de számos ügyfelet segítettem Budapest több területén is sikeres adásvételhez. Sokan azt gondolják az „ingatlanos” nem dolgozik, ez nem egy szakma! Szerintem, pedig az! Olyan szakma, mely nagyon sokrétű. Tanfolyamok, továbbképzések, jogi ismeretek, rugalmasság és persze tapasztalat szükséges ahhoz, hogy sikeresen záruljon egy ingatlan eladásának, megvételének folyamata.

Ez az, amihez én biztosítom a segítséget, remélem majd Önnek is, az első beszélgetésünktől kezdve egészen az ingatlan birtokátruházásáig.
2315 Szigethalom , Mű út 256.
Hétfőtől péntekig: 8.30 - 17.00

Rólam mondták

10 pont
Zsuzsa személyében egy hozzáértő, kedves ingatlanközvetítőt ismerhettem meg. Maximálisan segítette az eladás menetét, mely sikerrel zárult. Bármikor a rendelkezésünkre ált az elejétől a végéig. Mindenkinek ajánlani fogom.
Balassai Márta
10 pont
Zsuzsi igazi profi. Kedves,barátságos,de határozott,de nem tolakodó. Minden kérdésre válaszol,amiben tud,segít. Egyszerre segített eladni a régi lakásunkat és megvenni az újat. Bátran ajánlom mindenkinek,akár venni,akár eladni szeretne.
Járomi- Nagy Georgina
10 pont
Kommunikatív, kedves, rugalmas kolléga
Pázmándi Soma
10 pont
????
B. Zsuzsanna
10 pont
Nagyon kedves, szimpatikus, segítőkész.
Földi Zoltán
10 pont
Nagyon kedves hölgy, engem pillanatok alatt levett a lábamról. Nagyon profi.
Némedi Klára
10 pont
Kedves ,közvetlen és segítőkész.
Pusztai Tamás
10 pont
Nagyon jó kisugárzása van, nagyon rendes, segítőkész. Rugalmas, nagyon szuper volt vele házat nézni. Becsüljék meg az ilyen emberüket! Nem sokkal találkoztam aki ilyen jó lenne. Látszik hogy tapasztalt, tudja, érti a dolgát.
Czehelnik-Szécsi Ildikó
10 pont
Imponál a koléga nő segítőkész hozzá állása,és felvilágosító tanács adása! E mellett tetszett a színvonalas videó bemutató az ingatlanról. Én teljes mértékben meg bízok a cégük szolgálatában, és előre is köszönöm azt. Üdv. Percze Ferenc
Percze Ferencné
10 pont
Köszönöm!
Oláh Zsolt
10 pont
Kedves, segítőkèsz!
P. Tibor
10 pont
Nagyon jó benyomást tett ránk! Kedves és segítőkész volt. Bátran ajánlom őt másoknak is!
K. László
10 pont
Kedves, segítőkész volt már a telefonban is Zsuzsanna. A helyszínen mindent nagyon alaposan elmondott és megmutatott az ingatlanról. Minden kérdésünkra kaptunk választ. Amit még kiemelnék, hogy sok ingatlant láttam már, de itt tényleg azt kaptuk, ami a fotókon is látszik. Nagyon köszönjük!
Dániel József
10 pont
Csak ajánlani tudom mindenkinek,megbízható,őszinte és pontos.
Mihály Andrea
10 pont
Korrekt,gyors ügyintézés
Módis Endre
10 pont
Zsuzsi egy tünemény! Segítőkész, türelmes mindenben a megoldásra törekszik. Annyira közvetlen mintha ezer éve ismertük volna egymást, pedig csak most kerültünk kapcsolatba! Hálás vagyok neki!
Halászné Gitye Júlianna
10 pont
Tisztelt Otthon Centrum! Nagyon aranyos,kedves,és szimpatikus a munkatársuk Bagó Zsuzsanna. A mai világban nagyon sokat számít, hogy valaki ennyire megértő, és segítőkész legyen, és a legfontosabb a becsület amiről ma meggyőződtem. Természetesen fogom ajánlani az ismerőseimnek lakás eladás-vásárlás esetén. Tisztelettel, Lamos I.Gyöngyi
Lamos Ibolya Gyöngyi
10 pont
Kedves, határozott, felkészült
B. Katalin
10 pont
Megbízható , nagyon jó fej ???? korrekt ember !! ❤️
Bagó Sándor
10 pont
Zsuzsa egy igazi profi, a sok "tegnap még hentes voltam, de egy gyorstalpaló után mar ingatlanos szakértő vagyok" mentalitású, az üzleti szférában megbukott ingatlanos tanulhatna tőle. Profizmusát, hozzáállását tanítani kellene, a szexuális közeledésemet is úgy utasította vissza, hogy méginkább beindultam. Vérprofi.
OLG Properties Hungary Kft

Díjaim, elismeréseim

Az év agglomerációs tanácsadója
III. helyezett
2019
A hónap agglomerációs tanácsadója
II. helyezett
2023. November
A hónap agglomerációs tanácsadója
III. helyezett
2022. Augusztus

Elvégzett képzéseim

  • Irodavezetői tréning
  • Vezetői tréning
  • Önismeret
  • Youtube csatornák hatékony kezelése
  • Social média ingatlanhirdetések kezelése
  • Energetikai tanúsítvány előkészítése
  • Ingatlanpiaci összehasonlító elemzés készítése
  • Tárgyalástechnika

Kínálatomból

eladó családi ház

Index image
33

eladó ikerház

Index image
23

eladó családi ház

Index image
31

eladó újépítésű családi ház

Index image
10