Ingatlan keresőX
Bóta Gábor vagyok.
Ingatlanszakértőként új és használt lakóingatlanok, valamint nagy értékű ipari ingatlanok értékesítésével és bérbeadásával foglalkozom Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében.
Egész életemet végig kísérte a mások felé történő segítő szándék. Ezért is választottam olyan tevékenységet, ahol tudok segíteni másoknak.
Közel 20 évig foglalkoztam pénzügyekkel, ingatlanértékesítéssel, hitelezéssel és biztosítással.
10 éve már csak az ingatlanközvetítésre koncentrálok, amiből közel 8 évet az Otthon Centrum hálózatában töltöttem el.
Fontos számomra, hogy megkülönböztessem magam és kiemelkedjek a közvetítők közül.
A megbízásaimat úgy kezelem, mintha saját vagy valamelyik családtagom ingatlanát kezelném.
Ebből kifolyólag ügyfeleimet olyan tanácsokkal látom el, amit nekik adnék az adott helyzetben.
Éppen ezért folyamatosan fejlesztem magam, figyelem a piaci trendeket és alkalmazom a legfrissebb értékesítési technikákat. 2017-ben elvégeztem az Otthon Centrum ingatlanszakértői mesterkurzusát.
Megbízásokat általában ajánlás és megkeresés alapján vállalok, kizárólag az általam meghatározott területen belül.
Amiben még segíteni tudok: energetikai tanúsítvány, földhivatali ügyintézés, építész, hitelügyintézés, közjegyző, ügyvéd.

https://www.facebook.com/ocjaszbereny/
3200 Gyöngyös , Szent Bertalan u. 10.
hétfő - péntekig 09.00-16.00

Rólam mondták

10 pont
Rugalmas, előrelátó.
F. István
10 pont
Nagyon megvagyunk elégedve, szívből ajánlom!
Dredor Anett
9 pont
Gyors és érthető volt elégedettek voltunk mindennel.
Benei Gyula Zsolt
10 pont
Bóta úr, egy igazi úri ember. Tisztelettel Méreg István
Méreg István
10 pont
Nyugodt,udvarias,nam tolaodó. Mkszimálisan figyelembe veszi a leendő vasárló igényét.Sgítőkész.
Domaházy Holló Ilona
10 pont
Gyors és korrekt!
G. T. Margit
10 pont
Gábor nagyon precíz, körültekintő és rugalmas. Maximálisan az érdekeinket képviseli.
MIDIPRINT 2000 Nyomdaipari Betéti Társaság
10 pont
Nagyon korrekt és figyelmes Úriember! Mindenről megfelelően tájékoztatott!
Karikás Tamás
10 pont
Naprakész infók , udvarias, őszinte, tényekre alapoz.
Ádám Tamás
10 pont
Korrekt, rugalmas, naprakész munkatárs. Minden ingatlant eladónak és vevőnek ajánlom!
Takács Ottóné
10 pont
Nagyon megvoltunk elégedve, az ingatlan közvetítővel.
Kállai Viktória
10 pont
Bóta Gábor nagyon lelkiismeretesen, profi színvonalúan, hivatásként végzi a munkáját. Tanácsai sokat segítenek a megbízónak. Minden kérdésre van válasza és megoldása. Munkaköri kötelességein messze túl is rendelkezésre áll. Már másodszor közreműködött ingatlanom értékesítésében. Munkájával, személyiségével maximálisan elégedett vagyok. Ha szükséges lesz, a jövőben is őt kérném fel.
Mayer Valéria
10 pont
Tisztességesen végzi munkáját
K. László
10 pont
Nagyon korrekt, lelkiismeretes és kedves, szimpatikus.
Rimócziné Dr. Paál Anikó
10 pont
Perfecto
Gréger Csaba
10 pont
Gábor nagyon segítőkész! A döntést minden rendelkezésre álló információval és ismeretei tapasztalatai megosztásával is elősegíti! Köszönöm még egyszer!
Burai Zoltán
10 pont
Teljesen elégedettek voltunk.
Turjányi Erzsébet
10 pont
Felkészült , rutinos hozzá állás . Az eladó és vevő mind ketten elégedettek voltunk munkájával .
Decsi Gábor
10 pont
Nagyon kedves, figyelmes és alapos a munkához való hozzáállása. Részletesen felhívta a figyelmemet mindenre. Ajánlom mindenkinek Bóta Gábort.
Hevesi Istvánné
10 pont
Nagyon segitokesz ,turelmes hozzaerto
Bazsó Péterné

Elvégzett képzéseim

  • Youtube csatornák hatékony kezelése
  • Google Ads ingatlanhirdetések kezelése képzés
  • Energetikai tanúsítvány előkészítése
  • Ingatlanpiaci összehasonlító elemzés készítése
  • Tárgyalástechnika
  • Nagy értékű nem lakóingatlanok és újépítésű projektingatlanok
  • Ingatlanbemutató videó készítése
  • Önismeret
  • Általános otthontanácsadó
  • Otthonszakértő mesterkurzus

Kínálatomból

eladó lakás

Index image
10

eladó családi ház

Index image
12

kiadó kereskedelmi ingatlan

Index image
15

kiadó kereskedelmi ingatlan

Index image
18