Ingatlan keresőX
2005 óta dolgozom értékesítésben, abból 10 évet külföldön töltöttem vendéglátásban, 3 különböző országban, ebből kifolyólag beszélek angolul és németül, igy gördülékenyen tudok külföldiekkel is együtt dolgozni.
Közvetlen és nyitott személyiségemnek és jó kommunikációs képességemnek köszönhetően könnyen megtalálom a közös pontot minden típusú ügyféllel.
Fontosnak tartom a gyorsaságot és a hatékonyságot ebben a szakmában, hiszen ezekkel együtt érhetjük el a közösen kitűzött célunkat.
Szakmailag elengedhetetlen a fejlődés az ingatlan piacon, ezért az Otthon Centrum legmagasabb szakmai képzéséin állandóan részt veszek.
VII. kerületi Rózsa utcai irodánkban várom leendő ügyfeleimet, de egész Budapest területén állok rendelkezésére.
1077 Budapest VII. kerület , Rózsa utca 23-25.
Hétfő-Péntek 09.30-17.30

Rólam mondták

10 pont
Pontosan érkezett, minden kérdésünkre tudott válaszolni. Nagyon meg voltunk elégedve a tájékoztatással.
Szabó Imre
10 pont
Segítőkész, megbízható, remek partner, egy másik ingatlanunkat sikerrel értékesítette, itt most úgy hozta a sors, hogy magunk tudtuk végül értékesíteni.
G. N. E. Katalin
10 pont
Felkészült, alapos.
Csomor István László
10 pont
Szimpatikus és profi
D. S. Shahab
10 pont
clear, professional, detailed and sincere :)
Oksana Salomina
1 pont
You get 1 out of 10 As I have not seen at the apartment with any potential clients & you have not even so much sent an email or called……. Yet you’re asking for feedback with a generic survey. “ really” what would you say if he was in my position? #1 Egyáltalán Nem.
Tattersall Lee Neville
10 pont
Olyan érzèssel és meggyőződéssel kötöttem szerződést Varga Sándorral, hogy biztos jó kezekben vagyok ????????
Marosi Mária Magdolna
10 pont
Kiváló szakember, pontos, precíz, megbízható. Le a kalappal előtte. Nagyon megkedveltük!
Nábrádi Zoltán
10 pont
rendkívül készséges rendes helyes tájékozott volt mindennel kapcsolatban ami felmerült az ügyunk soràn igazi professzionàlis szolgàltatàst nyújtott ezúton is köszönjük neki
R. K. Attila
10 pont
Lelkiismeretes, kedves, aktív.
Bacsa Ágnes
10 pont
Kedves, segítőkész, bármilyen kérdés felmerül azonnal megkapom a választ. Mindenkinek tudom Sándort ajánlani.
Lanti Krisztina Julianna
10 pont
Korrekt, jól tájékozódott és kedves Úr! Szuperul mutatta be a lakásunkat más ügyintézőkkel szemben, nekem meg sem kellett szólalnom. Csak ajánlani tudom.
Szakály Tamás
10 pont
Kedves,udvarias,profi,nagyon ajánlom!
Péntek Csaba János
10 pont
Felkészült, udvarias segítőkész.
Mészáros Rezsőné
1 pont
szerződéskötés óta nem hallottam felőle
K. Andrea
10 pont
Nagyon kedves hatarozott gyors a keresesben jol elmondja es bemutatja a lakasokat. Teljesen erri mit keresek es a legjobb lehetosegeket mutata meg nekem kerdeseimre mindig tud valaszt adni feljeszult mindig. A lakasok rol kepet es alaprajzor minden alkalommsk kapok ami segitseg hogy otthon is ujra megnezem es atgondoljam. Nagyon elegefet vagyok ahogy foglslkizik a munkaja al es az ugyfelel (Velem) munkajat nagyon koszonom!
Hevesi Gizella
10 pont
A véleményemet csak a ingatlan értékesítése után tudom kifejteni. Az eddig tapasztaltak részéről igazolták az intuitív meglátásomat. Bizom benne, hogy sikerre fogja vinni az ingatlanom értékesítését is.
Borsche Sándor
10 pont
A HIGHLY PROFESSIONAL RE AGENT.
IMad Chahine
10 pont
Ajánlom~~~
Verebes Tibor
10 pont
Okos, ügyes, szorgalmas, pontos, kitartó, segítőkész szakember. Minndenkinek ajánlom!
Fábiánné Winkler Magdolna

Elvégzett képzéseim

  • Google Ads ingatlanhirdetések kezelése képzés
  • Youtube csatornák hatékony kezelése
  • Tárgyalástechnika
  • Energetikai tanúsítvány előkészítése
  • Ingatlanpiaci összehasonlító elemzés készítése
  • Általános otthontanácsadó

Kínálatomból

eladó lakás

Index image
15

eladó családi ház

Index image
38