Ingatlan keresőX

Ezzel még biztosan nem találkozott, KURIÓZUM!

Az I. kerület Budapest egyik legrégebben beépült kerülete, bővelkedik a kivételes történelmi építészeti alkotásokban és a Budai Vár
miatt az egyik leglátogatottabb kerület a turisták körében.
Víziváros a kerület legkedveltebb részei közé tartozik, a hosszú dunai séták és számos történelmi emlék,
hangulatos vendéglátóhelyek jellemzik, a szűk kis utcák pedig a 20. század előtti hangulatot idézik.

Mivel a környék már több évtizede teljesen beépült, így már csak a meglévő épületek tetőtérbeépítését követően kerülhet sor új
lakások létesítésére, de egy-egy ilyen alaklomra is sokszor hosszú éveket kell várni.
A Batthyány tér közvetlen közelében több évtizede nem volt lehetőség újépítésű lakást vásárolni, most viszont azon kevesek egyike
lehet aki a tetőtérbeépítést követően kialakított 7 exkluzív lakás tulajdonosai közé tartozhat!

Az épület a Batthyány tér mellett, a Négy évszak ház szomszédságában, a ferencesek, majd Erzsébet-apácák egykori kolostorával
szemben áll. Az épületnek jelenleg műemléki védettsége nincs.
ENNEK A HÁZNAK TÖRTÉNETE VAN!

A háromemeletes lakóház amely Mandl Fülöp bérházaként épült 1897/1898-ban, eklektikus neobarokk stílusban épült, tervezője Höfler
Lajos építész, kivitelezője Hauszmann Sándor építőmester volt. A ház sarkain a tetőzete tornyosra volt kialakítva, azonban Budapest
1944-1945. évi ostromában súlyos sérüléseket szenvedett, Gyorskocsi utcai szárnyát egészen lebombázták. Azt végleg elvesztette, új
helyrajzi számú telek alakult ki a helyén. Lebombázott részén sokáig grund volt, majd 1980-ban oda épült az Országos Műszaki
Információs Központ és Könyvtár raktárépülete. A könyvtár raktárépületének modern, magas, kubus-épülete az egyik tűzfal szomszédunk,
illetve a Fő utca 3., a „Négy évszak ház”. Utóbbi Hikisch Kristóf építőmester munkája 1793-ból, amely egy kétemeletes, copf stílusú
épület.

ADOTTSSÁGOK
- A fejlesztésben 7db egyedi adottságú nagyméretű lakás kerül kialakításra. A lakások többnyire kétszintesek -
kivéve a 6-os számút.
- A lakások nappalija többnyire DUPLLA BELMAGASSÁGÚ - LOFTOS HATÁS, hihetetlen térérzettel (akár 5 méteres belmagasság!)
- A belső jól használható teraszokról gyönyörű panoráma tárul elénk, kilátás nyílik a Budai Várnegyedre, különösen a barokk stílusban
újjáépült Mátyás Templomra és egyes lakásokból megpillanthatjuk a Dunát is.
- A tetőtérbeépítés során visszaépül a saroktorony, ami patinás, fontos eleme volt a régi épületnek, és még exkluzívabbá, még egyedibbé
teszi az egész projektet.

műszaki felszereltségből csak néhány pont:
Egy ilyen kuriózum fejlesztésnél, természetesen csak PRÉMIUM MŰSZAKI FELSZERELTSÉG képzelhető el.
- saját hőszivattyú! - padlófűtés, mennyezet hűtés-fűtés
- ásványgyapot hőszigetelés!
- alumínium nyílászárók!
- választható belső kialakítás!
- egyedi prémium üveglift!

A minőségi anyaghasználat és a vevők egyedi igényeinek előtérbehelyezésével, a lokáció már önmagában garantálja, hogy Ön egy igazán exkluzív ingatlan tulajdonosa lehet!
A részletekért, kérem hívjon!

A projekt ingatlanjai