199 500 000 Ft
- 128m²
- 4 szoba

Barnag titkos kertje
Barnag egy még felfedezetlen kis település, amely bár karnyújtásnyira van a Balatontól és a Káli-medence egyik gyöngyszeme, mégis távol esik a turista útvonalaktól.
Érintetlen nyugalmát csak nyáron törik meg a nagyobb közönség számára szerevezett rendezvények és előadások.
Az utóbbi években több értelmiségi, művész és elvonulni vágyó család is állandó otthonául választotta, kivételes adottságai miatt.
A település története 300 évre nyúlik vissza, Németbarnagon ekkor épültek a korra jellemző hosszú, sváb házak, vékony, hosszú telkeken. Általában két család épült egymás mögé, így biztosítva, hogy a földterület minél nagyobb maradhasson. (A kert több, mint 3000 nm-en nyúlik hátrafelé.) A kő falazatú házak fedett gádorokon (tornácon) keresztül nyíltak a központi nagy térbe, amely a konyha volt, kétoldalra pedig egy-egy lakószoba nyílt. Egy ilyen, többszáz éves lakóház várja most új gazdáját, műszakilag és esztétikailag teljesen felújítva!
Az építész tulajdonos igyekezett az eredeti arculatát visszaadva újjáálmodni a házat, de figyelt a modern kor igényeire, így megmaradtak a hatalmas terek, az egyedi nyílászárók, az ódon cementlapos burkolat, de bekerült a padló- és falfűtés, egy nagyteljesítményű faelgázosító kazán és modern, csiszolt betonelemek. Mindezek most 128 nm hasznos területen szolgálják a kényelmet.
A bejárat előtt fedett terasz lett építve, a régi gádor területe jelenleg egy nagy fogadótérben egyesült a konyhával, így egy hatalmas étkező várja a betérőket. Kétoldalt egy-egy lakószoba található, saját fürdőszobával, valamint a konyha mellett még egy kis hálószoba kapott helyet. A ház hátsó részébe kis folyosó vezet, ahol még egy galériás hálószoba és padlásfeljáró található. A padlás beépíthető, betonfödémes.
A ház mögött kerti kiülő, mellette kerti tó van, ahol a tekintetet a gazdag növénysor a templomtorony irányába vezeti.
Hátul egy melléképület jelenleg raktár, de különálló vendégrészként is átalakítható. Végül egy pajtaépület zárja a mindennapokban használt részt, amely egy templom bontásából származó járólapokkal van borítva és kertipartik, sporttevékenység vagy bármilyen egyéb célra tökéletes teret ad.
Az ingatlan tökéletes azoknak, akik egy egészen rendkívüli élményt szeretnének biztosítani szállóvendégeiknek, de azoknak is, akik egy nyugodtabb, értékesebb világban képzelik el a családi életet.

Regisztrációs szám
H464973
Az ingatlan adatai
Értékesités
eladó
Jogi státusz
használt
Jelleg
ház
Építési mód
kő
Méret
128 m²
Bruttó méret
160 m²
Telek méret
3 102 m²
Fűtés
faszén cirkó
Belmagasság
270 cm
Lakáson belüli szintszám
1
Tájolás
Dél-nyugat
Panoráma
Zöldre néző panoráma
Állapot
jó
Homlokzat állapota
Jó
Pince
Önálló
Környék
központi
Építés éve
1800
Fürdőszobák száma
2
Víz
Van
Gáz
Utcán
Villany
Van
Csatorna
Van
Helyiségek
hálószoba
27 m²
hálószoba
23 m²
konyha-étkező
38 m²
fürdőszoba
5.5 m²
fürdőszoba-wc
6.5 m²
hálószoba
12 m²

Edve János
Hitelszakértő