Ingatlan keresőX

Akár hárommilliót is kérhetnek egy új építésű lakás négyzetméteréért

Továbbra is nagy a különbség a legolcsóbb és legdrágább új építésű lakások fajlagos ára között, a skála Budapesten kerületenként már egymilliótól hárommillióig ível négyzetméterenként. Ugyanakkor az áremelkedés üteme a harmadik negyedévben szinte megállt, és éves viszonylatban is bőven tíz százalék alá esett.

„A tavalyi extrém drágulás után lényegében megállt az új építésű ingatlanok áremelkedése a fővárosban” – ismertette az Otthon Centrum (OC) elemzési vezetője az irányadónak tekinthető árlistát. Soóki-Tóth Gábor elmondta, hogy már csak 1 százalékos emelkedést mért az Otthon Centrum az előző negyedévhez képest.

III. negyedévében a Budapesten kínált lakások átlagos négyzetméterára 1,608 millió forint volt ugyanakkor hosszú idő után először esett 10 százalék alá az éves áremelkedés mértéke, pillanatnyilag 7 százalékkal kell többet fizetni egy újonnan épült ingatlanért, mint egy évvel korábban. A kerületek között 1, 006 millió és 3,081 millió forint közötti sávban ingadozik az átlagos kínálati négyzetméterár, ezzel pedig először lépte át az összes fővárosi kerület az egymilliós átlagos négyzetméterárat – közölte a szakember.

A legdrágább kerületek sorrendjében nincs változás, megegyezik az előző negyedévivel: továbbra is az V. kerület a legdrágább, 3,081 millió forintos átlagos négyzetméterárral, majd a II. kerület (2,91 millió) és a XII. kerület (2,8 millió) a sorrend. Még két városrész, az I. (2,42 millió) és a VI. kerület (2,23 millió) lépte át a kétmillió forintos kínálati négyzetméterárat. Ugyanakkor ezekben a kerületekben emelkedett a legkevésbé az ár az előző negyedévhez képest, sőt a három budai kerületben már minimális csökkenést mért az OC.

A budai és a belvárosi kerületek többségében másfél millió forint felett alakult az átlagos négyzetméterár: a XI. kerületben 1,67, a III. kerületben 1,70, IX. kerületben 1,71, a VII. kerületben pedig 1,85 millió forint a kínálati négyzetméterár átlagértéke, a belvárosban egyedül a VIII. kerületben kérnek másfél milliónál kevesebbet (1,45 milliót). A külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben kicsivel egymillió forint feletti négyzetméterárak a jellemzőek. A legolcsóbb a XXI. kerület, átlagosan 1,006 millió forinttal, de a külső pesti kerületek között nincs számottevő különbség, és az átlagos kínálati négyzetméterár szinte mindenhol 1,05-1,2 millió forint között változik.

Az OC szeptemberi felmérése szerint Budapesten 345 új lakás beruházás van folyamatban, ezekben 27,3 ezer lakás épül, ami nagyságrendileg megfelel az előző negyedév számainak: a projektek és lakások száma 2,2 százalékkal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva.

A folyamatban lévő beruházások új lakásállományának 31,8 százaléka, összesen 8,7 ezer lakás egyelőre nem érhetők el, még meg sem hirdették őket, ami arányaiban 1,5 százalékkal, nominálisan pedig 600 lakással jelent többet az előző negyedévinél. „Az idei évben trendszerűen nőtt az elindított, ám egyelőre meg nem hirdetett projektek száma, vagyis a fejlesztők elkezdik a kivitelezést, de kivárnak az értékesítéssel” – magyarázta Soóki-Tóth Gábor.

Ebben a negyedévben 31 projekt 1450 lakásának kivitelezése indult el, amelyből 26 beruházás 777 lakásának hirdetését kezdték el, ez szintén több az előző negyedévinél. A legtöbb projekt és lakás továbbra is a XIII. kerületben épül, az angyalföldi 64 projekt és 8,7 ezer épülő és tervezett lakás kiemelkedő a kerületek között, és nem mellesleg több, mint az előző negyedévben. A budai oldalon a XI. kerület 45 projekttel jelenleg is éllovas, Kelenföldtől csak kicsivel szakad le a III. kerület 40 projekttel. A legkevesebb beruházás, összesen kettő az V. kerületben van folyamatban, míg lakásszámban az V. kerület mellett az I. és a XVI. kerületben épül a legkevesebb otthon, kevesebb mint 50 darab.

Sajtókapcsolat: sajto@oc.hu, Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály