Ingatlan keresőX

Továbbra sem csökkenek a garázsárak

Minden városrészben és megyeszékhelyen jelentősen emelkedett a fedett gépkocsibeállók iránti kereslet, ami meglódította az árakat: van olyan fővárosi kerület, ahol egy év alatt harminc százalékos a drágulás. A vidék sem úszta meg: az országos listavezető Siófok 7,4 millió forintos átlagárral, derült ki az Otthon Centrum országos körképéből.

Országos összevetésben a garázsok ára tavaly 26,7 százalékkal nőtt az előző évi adatokhoz képest, így az átlagár 6,3 millió forintra emelkedett. A parkolók iránti kereslet 2022-ben 15 százalékkal nőtt 2021-hez viszonyítva, ami nyilvánvalóan fűti a garázspiacot, mutatta ki az Otthon Centrum szakértőinek elemzése. Az árak emelkedésében a gépjármű parkolási és tárolási igények mellett közrejátszhatott az is, hogy a magas infláció miatt megtakarításaik értékvesztését féltők közül azok, akik nem tudnak lakóingatlant vásárolni, a kisebb összegből megvehető garázsok iránt érdeklődnek.

A budai kerületekben 5,5-6,5 millió forint között alakult az átlagár, de jellemzően nincs nagy különbség a kerületek között. A belvárosban 6 millió forint körüli garázsárak az irányadóak, míg a XIII. kerületben már 6,6 millió az átlagérték, ennél valamivel kedvezőbb az árszint a IX. kerületben, ahol átlagosan 5,6 millió forintot fizettek egy garázsért. A külső pesti kerületek drágultak a legnagyobb mértékben, így már ott is csak 5 millió forint felett lehetett gépjármű tárolót venni.

A budapesti árak tavaly egymáshoz konvergáltak, olyannyira, hogy az eddig jellemzően olcsóbb külső pesti kerületek is felzárkóztak a belvárosi, budai garázsárakhoz. Főváros szerte majdnem mindenhol emelkedett az árszint 2022-ben: a XIII. kerületben az ezt megelőző évhez képest több, mint 30 százalékkal, jóllehet, az emelkedés alacsonyabb bázisról indult. Második az áremelkedési listán a III. kerület (20 százalékkal), majd a XI. kerület (8 százalékkal) és a IX. kerület (7 százalékkal) következik.

A megyei jogú és a vidéki városokban a garázsok iránti kereslet hagyományosan mérsékeltebb, hiszen több hely van az autók tárolására. A garázsok a legtöbb megyei jogú városban 4-6 millió forint között keltek el tavaly. De az új garázsok ára esetenként ennél is magasabb, például Siófokon, ahol sok új építésű projekthez kapcsolódó garázs talált gazdára. A Balaton-parti városban az átlagár elérte a 7,4 millió forintot, ami egyben országos árrekord is. Debrecenben tavaly átlagosan 4 millió forintot ért egy garázs, míg Miskolcon és Szekszárdon 4,5 millió, Tatabányán pedig 6 millió forint volt az átlagérték.

Ugyanakkor az Otthon Centrum elemzési szakemberei megjegyezték, hogy a garázsok árazásában településen belül is jelentős eltérések adódhatnak. Az árakat jelentősen befolyásolja, hogy fedett tárolóról, mélygarázsról vagy önálló garázsépületről van-e szó. Utóbbiak jellemzően az átlagár felett kelnek el, míg a fedett autóbeállók akár harmadával is olcsóbbak lehetnek. Továbbá a garázs állapota és az, hogy új vagy használt, szintén árbefolyásoló tényező lehet. Ugyanakkor az exkluzív, új építésű projektekhez kapcsolt garázsoknál nem minden esetben egyenes az arányosság az ár és a beálló mérete között.

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály